Hanyas vagy?

2018.04.13. 17:58

Hetvenesek – akik félszavakból is megértik egymást

Szilágyi György Hányas vagy? című legendás monológja volt az ihletője annak a Napút című folyóiratban egész tematikus számokat kitöltő vallomássorozatnak, amelyik évről évre a hetvenedik életévüket éppen betöltő magyar kiválóságok előtt tiszteleg.

Szondi György

A Napút Folyóirat és a Cédrus Alapítvány minden évben megszervezi ennek a különleges tematikus számnak az ünnepélyes bemutatóját. Az első húsz alkalommal az estet mindig Tarján Tamás irodalomtörténész vezette, az ő halálát követően most Csörsz Rumen István vette át az estvezető szerepét – mondta el Szondi György, a Napút főszerkesztője és a Cédrus Művészeti Alapítvány elnöke a Mediaworks megkeresésére.

Mint mondta, ezzel a váltással irodalomtörténész váltott irodalomtörténészt, de Csörsz Rumen Istvánt méltatva ehhez azt is hozzátette, hogy az új estvezető nemcsak tudósember, hanem zenész is, egészen pontosan „régizenész”, aki lanton játszva idézi fel azoknak a koroknak a muzsikáját, amelyeket irodalomtörténészként egyszersmind kutat is.

Csörsz Rumen István / Fotó: Tóth Csilla Ilona

A Duna Palota Széchenyi termében csütörtökön este zajló ünnepélyes bemutatón e kényszerű váltás miatt természetesen régi barátjuk, Tarján Tamás emlékét is méltóképpen felidézték – hangsúlyozta Szondi György.

E tematikus szám kezdeteire visszaemlékezve Szondi György azt is elmondta, hogy az első hetvenesekről szóló számuk ötletgazdája Bognár Antal író-szerkesztő volt, aki az akkortájt kultikus népszerűségnek örvendő, Kálmán György előadásában kész emlékezetpolitikai kiállássá nemesedő Szilágyi György-monológ, a Hanyas vagy? sikerére reagálva vetette fel, hogy a Szilágyi György által híressé tett, az 1928-ban születettekből álló nemzedék más jeles képviselőinek önvallomásait is gyűjtsék össze.

A gondolatot tett követte, s azóta már nemcsak az 1928-asok, hanem újabb húsz másik, őket követő nemzedék jelesei előtt is tisztelgett a Napút egy-egy emlékszámmal. A csütörtöki bemutatón az 1948-ben született hírességek voltak hát soron – emelte ki Szondi György, aki az estek állandó szereplői között említette meg Horváth Kornélt, a jeles ütőhangszerest is, aki mindig magával tudja hozni a bemutatókra egy-egy művésztársát is. A mostani vendége Lovász Irén volt, aki természetesen énekszóval színesítette az est programját.

Lovász Irén / Fotó: Tóth Csilla Ilona

Nem ez volt az egyetlen zenei élmény, hiszen a hetvenesek között ott volt Virágvölgyi Márta népi hegedűművész is, aki szintén szolgálatba helyezte magát, s hegedűjátékával megörvendeztette az összes nemzedéktársát – elevenítette fel az est egyik különleges élményét Szondi György.

Az évkönyv legújabb kiadásába 81 hetvenes jelesség fért be, s velük együtt lassan már az 1700. szépkorú ünnepelt is megjelent a Napút hasábjain – fogalmazta meg az aktuális számvetést a lap főszerkesztője.

A megkeresett hírességek köréről szólva felidézte, hogy eleinte ugyan a művészek, az irodalmárok, a történészek, az újságírók voltak a figyelmük középpontjában, de idővel kitágult a keresési mező: most már többek között sportolók, társadalomtudósok is beférnek a válogatásba.

Idén sem volt ez másképp – tette hozzá -, s egyben azt is jelezte, hogy a válogatás tágasságának, a sportolókra is kiterjedő figyelmének volt köszönhető a csütörtöki bemutató egyik legszínesebb, anekdotázó kedvvel a leginkább megáldott produkciója, az egykori neves fradista, Kű Lajos bemutatkozása.

Kű Lajos / Fotó: Tóth Csilla Ilona

Ennek a kiterjedt figyelemnek köszönhető az is, hogy a mostani tematikus Napút-szám szereplője Charles Simonyi is, a Microsoft világhírű szoftverfejlesztője, aki nem mellesleg a második magyar űrutazóként, űrturista minőségében kétszer is járt a világűrben. Arról, hogy hogyan sikerült becserkészni őt is a válogatásban szereplő jelességek közé, Szondi György elmondta, hogy ez Gazda István gazdaságtörténésznek köszönhető, aki gimnáziumi iskolatársként töretlen barátságot ápol Simonyival.

Természetesen Gazda István is szerepel a Napút hetvenesei között – mondta a főszerkesztő.

Mint beszámolt róla, ez az este is megható és emlékezetes volt, mint az összes többi korábbi is. S ez is több mint két órán át tartott, tekintettel arra, hogy az összes jelenlévő szót kapott, hogy idézze fel emlékeit, hadd tegyék próbára egymást, hogy ők is olyan nemzedék-e, mint az 1928-asok voltak, akik Szilágyi György szerint félszavakból is értették egymást.

A jelenlévőkről szólva azt is szükségesnek tartotta megjegyezni, hogy amennyire sajnálta, hogy a lapszám színész hetvenesei közül sokan nem tudtak eljönni a lapbemutatóra, annyira örült is egyben a távol maradásuk indokának. Annak, hogy azért hiányoztak, mert éppen fellépésük volt. Tevékeny ez a nemzedék, így máig is sokan vannak közülük, akik estéről estére fellépnek, tanítanak – hangoztatta Szondi György.

A Napút folyóirat online felülete, a Napút Online hamarosan közreadja az est teljes felvételét Velicsko Péter rendezésében. Ez az anyag a Napút Online Visszhang című rovatában, a videós összeállítások között lesz majd elérhető – jelezte, de egyben egy különleges műfajú muzsikáló fotóalbumukról is szót ejtett.

Mint mondta, a Napút Online különleges vállalkozása a Hangszóló rovatuk produkciója is, amelyben Kállay Kotász Zoltán és Tóth Csilla Ilona fotói alapján Hegyi Botos Attila készít zenés összeállítást nem mozgóképes alapanyagból, hanem a fotók dokumentarista hangulatát alapul véve.

A Napút idei hetvenesei – a lapban megjelenő 1948-as jelességek:

Andai Katalin, Andorai Péter, Ásztai Csaba, Bakos Ildikó, Békefy Lajos, Blaskó Péter, Bodnár Erika, Bogdán László, Bordás Győző, Borsi-Kálmán Béla, Butak András, Császár Nagy László, Deák Bill Gyula, Detre Annamária, Dinnyés József, Dobrik István, Donáth Péter, Dorosz Károly, Faragó Tibor, Fecske Csaba, Gaal György, Gabnai Katalin, Gál Márta, Gálvölgyi János, Gazda István, Gerevich József, Gervai András, Gyimesi László, Hegedüs Csaba. Heritesz Gábor, Hidasi Judit, Horváth Ferenc, Horváth Zsuzsa, Hőna Gusztáv, Kállay Bori, Kapitány Gábor, Kelemen Károly, Kende Levente, Kern András, Kincses Károly, Kováts Kolos, Krenner István, Kű Lajos, Malina János, Marsek Gabi, Mátyus Aliz, Medvigy Endre, Merő Béla, Muszte Anna, Nemes László, Norman Károly, Papp János, Papp Márió, Pósa Zoltán, Pusztay János, Rácz Péter, Raduly József, Rákossy Anikó, Sáfár Anikó, Sándor Antal, Sarkadi Péter, Charles Simonyi, Sipos Mihály, Soós Ferenc, Sunyovszky Sylvia, Szabados László, Szakács Imre, Szögi László, Szyksznian Wanda, Takács Ferenc, Tari Lujza, Tislér Jolán, Török Ádám, Ugrin Aranka, Valachi Anna, Véssey Gábor, Virágvölgyi Márta, Wehner Tibor, Zádori Mária, Zelei Miklós, Zinner Tibor

 

Borítókép: Szondi György a Napút folyóirat hetvenesekről szóló tematikus számának bemutatóján 2018. április 12-én Budapesten, a Duna Palota Széchenyi-termében.

Fotó: Tóth Csilla Ilona

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában