Húsvéti ünnepkörben

2018.03.01. 15:20

Március 30-án indul az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál

Mintegy 40 helyszínen több mint 150 programmal és számos világsztárral várja a közönséget 2018. március 30. és április 22. között a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF).

Forrás: mti

A BTF idén nagypénteken indul, ezért a húsvéti ünnepkör több produkcióban is megjelenik – mondta el az eseménysorozat csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója és a fesztivál Operatív Testületének (OT) elnöke.

Mint emlékeztetett, a BTF fő fókusza hagyományosan Liszt Ferenc életműve, a fesztivál nyitányán így a Szent Erzsébet legendája hangzik el. Az Orfeo Kamarazenekar és a Purcell Kórus Telemann Jézus feltámadása és mennybemenetele című darabját játssza, de húsvéti tematikával készül a Várkert Bazárban a PONT Fesztivál is.

A nemzetközi zongoracsillagok különösen erős pontját jelentik a 2018-as programnak: Marta Argerich, Danyiil Trifonov, Yefim Bronfman, Rudolf Buchbinder, Yuja Wang, Frankl Péter és Farkas Gábor is fellép szóló-, kamarazenekari és nagyzenekari koncerteken – hangsúlyozta Káel Csaba.

Kiemelt figyelmet szentelnek a száz éve született Leonard Bernstein életművének is: a Quiet Place-t Walter Kobéra vezényli a Neue Oper Wiennel közös produkcióban. Kovalik Balázs rendezi Hasse Artaserse című barokk operáját, Bodó Viktor rendezésében pedig A szecsuáni jólélek kerül színpadra.

Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ igazgatója, az OT tagja kiemelte, hogy idén számos új és különleges helyszín ad otthont a BTF előadásainak. A fesztiválba első alkalommal kapcsolódik be például az Uránia Nemzeti Filmszínház egy hatestés koncertsorozattal, többek között Rost Andrea és lánya közös fellépésével.

Tavaly már debütált a BTF-en a Liszt Ferenc repülőtér, amelynek vendégei most A varázsfuvolát hallhatják, de rendhagyó helyszínnek ígérkezik a TRIP hajó is, ahol az ős-Koldusoperát, John Gay művét adják elő Novák Eszter rendezésében.

Bán Teodóra elmondása szerint idén tavaszi vásár is erősíti a köztéri programot, amelyet az Andrássy úton végigvonuló promenád zár majd.

A kortárs táncszcéna egyik legeredetibb alakja, Wayne McGregor visszatér a Trafóba, de a fesztivál keretében táncháztalálkozót is tartanak.

Anneke Boeke fuvolaművész a most debütáló Zsabó Fesztivált mutatta be, melynek fókuszában a fuvolarepertoár és a flamand zeneművészet áll: a La Cetra d´Orfeo fellépése után Anneke Boeke, Lucie Horsch és az Anima Musicae Kamarazenekar, valamint Tóth-Vajna Zsombor és Tóth-Vajna Gergely zenél majd.

Walter Kobéra karmester felidézte, hogy a Budapest-Bécs tengely Bernstein életében is jelentős szerepet játszott; az amerikai komponistától most utolsó darabját játsszák a Neue Oper Wien társulatával.

Harcsa Veronika énekes elmondta, hogy Gyémánt Bálinttal alkotott duója két belga művésszel együtt kvartetté bővült, új dalaikat először a Budapesti Tavaszi Fesztiválon adják elő. Solymosi Vilmos (Dj Bootsie) pedig elárulta, hogy a Talamba együttessel ad közös koncertet a Várkert Bazárban.

A Ludwig Múzeumban a kortárs ukrán képzőművészetet mutatja be kiállítás, a Deák17 Galéria Ata Kandó gyerekfotóiból válogat, a Capa Központban a Magyar Sajtófotó Kiállítás lesz látható, a Budapest Art Week keretében pedig csaknem 70 múzeum, kiállítótér és műterem nyitja meg kapuit.

Borítókép: Illusztráció

Tom Erik Lie Papageno szerepében Wolfgang Amadeus Mozart A varázsfuvola című operájában, a 2017-es Budapesti Tavaszi Fesztiválon (BTF) 

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában