ünnepi muzsika

2017.11.27. 17:21

Nápolyban is fellép a Kákics Együttes (videó)

Magyar Karácsony címmel a Római Magyar Akadémián ad koncertet pénteken a Kákics Együttes, a zenekar másnap Nápoly egyik legismertebb negyedében, Spaccanapoliban várja egy flash mob előadással az érdeklődőket – közölte a Balassi Intézet.

A Kákics zenekart 1997-ben székesfehérvári fiatalok alapították. A dalokat általában a gyűjtési területükön ismert hangszerekkel kísérik, amelyek között előszeretettel használnak régi magyar paraszti hangszereket is.

A pásztorok bőrdudája, a dél-alföldi tekerőlant, a citera, a moldvai tilinka, a kaval és a sültü vagy a Magyarországon élő délszlávoktól átvett tambura mind illeszkednek abba a zenészek által képviselt színes világba, amelynek alapját a hegedű, brácsa, bőgő együttes hangzása határozza meg.

Repertoárjukban a dunántúli és moldvai zenék mellett szerepelnek palóc, rábaközi, gyimesi, székelyföldi, csallóközi, és dél-alföldi dallamok is.

A zenekarban Varga Evelin (citera ének), Horváth Árpád (hegedű, ének), Soós János (nagybőgő, ének), Lendvai Tibor (furulyák, bőrduda, tekerőlant, ének), Tárnok Ákos (kontra, koboz, furulya, ének, tánc) és ifjabb Tárnok Ákos (tánc, ének) működik közre, az előadásban látható vetítésekért Tárnok Kamilla és Kovács Ágnes felelnek.

A magyarországi műsorok mellett az együttes fellépett már Ecuadorban, Peruban, Olaszországban, Indiában, Ausztriában, Németországban, Szlovákiában, Norvégiában és Svédországban is.

Címkék#műsor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában