Megdöbbentő részletek

2022.06.04. 08:50

Így gyilkolta meg M. Beátát a szerelme: az ügyészség rekonstruálta a történteket

Napokig keresték M. Beátát, de a rendőrök már csak a holttestét találták meg. A gyanú szerint barátja, B. Ferenc végzett vele, testét Bihar és Kolozs megye határán fekvő, Nagybáród községhez tartozó Báródsomos településen hagyta. Az ügyészség rekonstruálta a nő meggyilkolását.

M. Beátát napokig keresték, családja aggodalma pedig végül beigazolódott. A 30 éves kolozsvári egyetemi előadó B. Ferenccel tűnt el ugyanis, akinek volt már korábban rendőrségi ügye agresszivitása miatt. Ezért félt a család, és a rendőrök végül csak a nő holttestét találták már meg. A férfit azóta elfogták és előzetes letartóztatásba helyezték, az ügyészség pedig rekonstruálta a gyilkosságot.

E szerint május 21-22-e délutánján és éjjelén 18:30 és 02:58 óra között Beáta és Ferenc az utóbbi kocsijával autózott Gyalu, Jósikafalva, Havasrekettye, Magyarkapus környékén.

 A férfi egy adott pillanatban megragadta a nő torkát, aminek következtében elzáródtak a légutak és Beáta megfulladt.

A gyilkosság után B. Ferenc visszatért Kolozsvárra, majd Nagyváradra indult, a nő holttestét a kocsiban szállította, majd pedig a Bihar megyei Nagybáród községhez tartozó, az E60-as főút menti Báródsomos falu határában egy elhagyatott benzinkút mögötti mezőn hagyta.

Eltűnését május 23-án hétfőn jelentette be a barátnője, miután vasárnap nem tudták elérni őt azután, hogy tudtuk szerint B. Ferenccel szombaton kirándulni indultak. A nő telefonjáról még elküldtek néhány képet a barátainak, de vasárnap már nem tudtak a nővel beszélni, ezután vették fel a kapcsolatot a családjával.

„Azt is elmondták, hogy Beáta és Ferenc körülbelül hat hónapja tartottak fenn szorosabb kapcsolatot, de nem éltek együtt, és felvázolták a vádlott által korábban más partnerekkel való kapcsolataiban tanúsított agresszív magatartását is" – olvasható a törvényszéki közleményben..

Az ügy iratai a férfi volt barátnőinek korábbi polgári perben tett vallomásait is tartalmazza, amiben Ferenc velük szemben tanúsított fizikai, szellemi és érzelmi bántalmazó magatartását írják le - írja a Maszol.ro.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!