veszély

2021.09.25. 15:26

Kilenc harci kutyával szállt szembe a rendőrökkel a győri drogdíler (videó)

A győri rendőrök kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt folytatnak eljárást T. Gáborral szemben. A 41 éves férfi 2019 óta foglalkozott speed előállításával. A szükséges alapanyagot, az amfetaminolajat Nyugat-Európából szerezte be, majd azt a megfelelő kémiai anyagokkal és koffeinnel feldúsítva nagy mennyiségű amfetamint készített.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A rendőrök 2021. szeptember 22-én a hajnali órákban ütöttek rajta a gyanúsított nemeskéri ingatlanán. T. Gábor az ingatlanon telepített védelmi rendszereken túl, kilenc nagytestű staffordshire bullterrierrel is védte a telkét, az elszámoltatást azonban így sem úszta meg. A rendőrök érkezésekor hiába jeleztek a kutyák, már nem tudta a bizonyítékokat megsemmisíteni. A kutyakennel udvarán akkor fogták el, amikor több liter amfetamin előállításához szükséges vegyi anyagot locsolt szét, illetve dobált át a telek melletti erdős részre.

Az ingatlanban tartott kutatás során a nyomozók bruttó 1,7 kg kábítószergyanús fehér port, bruttó 130 gramm zöld, kábítószergyanús növényi törmeléket, 2 liter metanolt, 2 dl kénsavat, 2 dl amfetaminolajat és 0,6 kg nátrium-hidroxidot, továbbá kábítószer előállításához és értékesítéséhez használt tárgyakat foglaltak le.

Fotó: police.hu

Vagyonvisszaszerzés keretében 17.000 EUR készpénzt foglaltak le.

Fotó: police.hu

T. Gábort őrizetbe vették, a Győri Járásbíróság pedig elrendelte a letartóztatását – írja az Origo.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!