Bulvár-celeb

2021.08.17. 05:52

Kivédhetetlen lehetett a buszbaleset az M7-esen

A sofőr elalvása, rosszulléte, illetve a busz műszaki hibája is felmerült már a sajtóban, mint a vasárnap hajnali halálos buszbaleset lehetséges oka. Az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában Köves Szilárd vezetéstechnikai oktatót kérdezték erről.

Forrás: MTI / Vasvári Tamás

Köves Szilárd szerint

kicsi a valószinűsége, hogy a buszsofőr elaludt,

hiszen sajtóhírek szerint nem sokkal a baleset előtt váltotta le kollégáját a vezetőülésben. Az erre vonatkozó rendeletnek megfelelően két sofőr dolgozott a horvátországi Krk szigetről Budapestre tartó buszon, akiknek szabály szerint négy és fél óra vezetés után legalább 45 percet kell pihenniük, tehát egyhuzamban kilenc órát közlekedhettek. Emellett ilyen hosszú, hat-hétórás úton meg szoktak állni, tehát „teljesen elfogadható” vélekedés, hogy a sofőrök kipihentek voltak – mondta.

Rosszullét vagy durrdefekt?

A sofőr esetleges rosszullétével kapcsolatban úgy fogalmazott: egy rutinos buszsofőrről feltételezhető, hogy ha rosszul érzi magát, lassít, félreáll, és szól a kollégájának, hogy nem alkalmas a vezetésre.

Ha azonban hirtelen lesz rosszul, azt nem tudja kivédeni senki – fogalmazott.

Hozzátette: a hivatásos buszsofőröknek legfeljebb ötévente, kortól függően akár 2-3 évente kell orvosi vizsgálatra menniük.

A szakértő úgy folytatta: egy jól karbantartott busznál kevésbé valószínű, hogy műszaki hiba lépjen fel, de egyáltalán nem lehetetlen; a balesetek 2-3 százalékát okozza ilyen hiba.

A durrdefekt nem jellemző a mai gumikra, ugyanakkor, ha ez történik, akkor azonnali és nagyon komoly vészhelyzetet tud okozni.

Ennek következtében a busz elhúz valamelyik irányba, és ha ezt a vezető észleli, és megpróbálja lereagálni, akkor jellemzően túl sokat vagy túl keveset mozdít a kormányon. Feltételezem, hogy megvolt a veszélyhelyzet kezeléséhez szükséges nagyfokú rutin, ugyanakkor egy olyan mozgássorozatról beszélünk, amire nem nagyon lehet felkészülni„ – mondta Köves Szilárd.

A sofőr van a legnagyobb veszélyben

”A nemzetközi forgalomban részt vevő buszok jellemzően minden vezetéstámogató rendszerrel fel vannak szerelve, ám azt gondolom, mindegy, hány ilyen volt a járműben, egy ilyen helyzetet nagyon nehéz kivédeni, majdhogynem lehetetlen„

- fűzte hozzá.

Ennyi maradt a szalagkorlátból...
Fotó: Origo / Koncz Márton

A buszok 80, egyes járművek 100 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedhetnek autópályán, ami egy komfortos utazósebesség

- jegyezte meg.

A szakértő arra is kitért: baleset esetén

egy buszban leginkább a sofőr van veszélyben és azok, akik a közelében ülnek.

Ha azonban a busz felborul, akkor attól függően, hogy melyik oldalára fordul, bármelyik utas veszélybe kerülhet. A súlyos sérülések elkerülése érdekében ”igenis használni kell„ az üléshez tartozó biztonsági övet a buszokon is – figyelmeztetett.

Mint ismert: vasárnap hajnalban szörnyű tragédia történt, felborult egy magyar autóbusz az M7-es autópálya 70-es kilométerénél, Szabadbattyán térségében, a főváros felé vezető oldalon. A balesetben nyolcan meghaltak, nyolcan súlyosan, negyvenen könnyebben megsérültek.

Kiváló állapotú volt a busz, tapasztalt és megbízható sofőrök vezették

A Rolitúra és a Volmer Tours Kft. minden kollégája nevében mélységes megrendüléssel osztozunk a gyászban, és őszinte részvétünket fejezzük ki a tegnapi, augusztus 15-ei Baskáról hazafelé tartó súlyos buszbaleset áldozatainak családjai felé, valamint rövid időn belüli felépülést kívánunk a sérülteknek – áll az utazást szervező cégek közös közleményében.

A tegnapi napot a helyszínen töltöttük, igyekeztünk segíteni a mentést. A következő időszakban is igyekszünk minden tőlünk telhető segítséget megadni a baleset áldozatainak családjai, és a sérültek számára, valamint a lehető legmesszemenőbbekig próbáljuk segíteni az eljáró hatóságok munkáját.

Az utazás lebonyolításhoz a buszt a Tamás-Busz Kft-től béreltük, akikkel közel 6 éve dolgozunk együtt, minden alkalommal kiváló állapotú buszt, és képzett, tapasztalt sofőröket biztosítottak az utazásainkra. A balesetkor forgalomban lévő Mercedes busz 2013-as évjáratú, kifogástalan műszaki állapotú, 2021. márciusában volt utoljára hatósági műszaki vizsgálaton, folyamatosan karbantartott és ellenőrzött jármű volt, melyet lényegesen hosszabb utakra is igénybe vettünk.

Az autóbuszt két gépkocsivezető váltva vezette, betartva az előírásokat a pihenő és munkaidőkre vonatkozóan.

A baleset okait és körülményeit a hatóság vizsgálja, elsődlegesen az Ő munkájukat próbáljuk segíteni, így ezekről több információnk jelenleg nincsen.

Igyekszünk minden segítséget megadni az áldozatok családjai, és a buszon utazók, valamint a hatóságok számára. A biztosító társaságokkal felvettük a kapcsolatot, jelenleg folynak az egyeztetések. Külön köszönetet szeretnénk mondani a mentést segítő rendőröknek, mentősöknek, tűzoltóknak és műszaki szakembereknek!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!