Időjárás

2022.06.07. 15:30

Az átvonuló esőfront a keleti országrészbe is megérkezik szerda délutánra

A sok napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, majd nyugat felől frontális felhőzet érkezik, amely éjszaka halad kelet felé. Késő délutántól a Dunántúlon megnő a záporok, zivatarok esélye, melyek éjszaka már a középső országrészben is kialakulhatnak. A Tiszántúlon éjszaka fátyolfelhős lesz az ég és csapadék sem valószínű. 

Szerdán a nyugati megyékben délután szakadozik és gomolyosodik a felhőzet, lecseng a csapadék, míg a Tiszántúlon gomolyfelhős idő várható sok napsütéssel, emellett fátyolfelhők is lesznek felettünk és délutántól elszórtan fordulhat elő zápor, zivatar. 

Kedden a délkeleti szél időnként megélénkül, majd estétől a Dunántúlon északnyugatira fordul, és helyenként meg is erősödik. Emellett zivatarok környezetében is lehetnek erős vagy viharos lökések. 

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 13 és 19 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán általában 26 és 32 fok között várható, de a Dunántúlon ennél több fokkal hidegebb lesz az idő.

Címkék#időjárás
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!