Hallgassa élőben!

Négyszázmilliárd forintot hagynak a vállalkozásoknál a járvány miatti adóügyi könnyítések

A kedvező adóintézkedések a munkahelyek megőrzését is biztosítják – mondta a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára a Joint Venture Szövetség online Adókonferenciáján.

A tárca keddi közleménye szerint Izer Norbert a rendezvényen elmondta, hogy a járvány elleni védekezés miatt harminc napra elrendelt kötelező zárvatartás időszakában a vendéglátó és a szabadidős ágazatot összességében további hétmilliárd forintnyi adókönnyítéssel segíti a kormány. A vendéglátás és a szabadidős ágazatban működő vállalkozásokat a kormány mentesítette a munkáltatói adóterhek novemberi megfizetése alól. A PM számításai szerint

az adóügyi könnyítés csaknem 15 ezer vállalkozást és mintegy 100 ezer munkavállalót érint.

Az intézkedés a mellett, hogy a vállalkozások ötmilliárd forintnyi közterhet spórolhatnak meg, biztosítja az ott dolgozók munkájának megtartását és november havi fizetését is – összegezte Izer Norbert.

Kiemelte, hogy

a kedvezmény igénybevétele is rendkívül egyszerű: az érintetteknek mindössze a novemberről szóló járulékbevallásban az erre a célra kialakított mezőket kell bejelölniük.

A benyújtásra még majd két hetük van a vállalkozásoknak, a bevallásokat ugyanis december 12-ig kell elküldeni elektronikusan az adóhivatalnak – jegyezte meg az államtitkár. Az éttermek zárva tartásának átmeneti időszakára az eddigi 27 százalékról öt százalékra csökkentette a kormány a kiszállított ételek áfáját – idézte fel Izer Norbert.

Hozzátette, hogy

a vendéglátósoknál összességében mintegy kétmilliárd forintot hagyhat a célzott áfacsökkentés.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy a kormány tavasszal számos adóügyi könnyítést vezetett be. A felsorolást a szociális hozzájárulási adó két százalékpontos csökkentésével kezdte. Mint mondta: a járványhelyzetre tekintettel már július 1-től 15,5 százalékra csökkent az adó mértéke, a mérséklés idén év végéig 160 milliárd forintot hagy a munkáltatóknál.

Izer Norbert a tavaszi adóintézkedések kapcsán kitért a koronavírus-járvány miatt kialakult krízishelyzetnek leginkább kitett ágazatok (például a turizmus, vendéglátás, mezőgazdaság) vállalkozóinak, illetve a katások (kisadózó vállalkozások tételes adója) négyhavi adó és járulék elengedésére is.

Az adókedvezmények összességében több mint 360 ezer ember munkájának, vállalkozásának megtartását segítették.

A koronavírus-járványnak leginkább kitett turisztikai ágazatot is számos adóintézkedés segítette – mondta Izer Norbert. A Széchenyi Pihenő Kártya (Szép-kártya) közterhe kevesebb, mint a felére (15 százalékra) csökkent, miközben a kártyára utalható összeg megduplázódott.

Az Országgyűlés ősszel pedig arról döntött, hogy 2021. június 30-ig tovább él az adócsökkentés a Szép-kártyánál – emelte ki az államtitkár, hozzátéve, hogy jövőre ez összességében 35 milliárd forintot hagy az érintetteknél. Az adócsökkentések folytatódnak – húzta alá az államtitkár. Még az idén megszűnik a vállalkozások legbonyolultabb – és az év végén jelentős anyagi megterhelést is jelentő – adminisztrációs kötelezettsége, a feltöltési kötelezettség.

Tavaly már nem kellett feltölteni a társasági adót, idén pedig a helyi iparűzési adóban is megszűnik a feltöltés. Így a cégek öt hónappal tovább gazdálkodhatnak 80-85 milliárd forinttal – idézte fel. Kisebb adóterheket és kevesebb adminisztrációt hoz 2021 az adózásban – jelentette ki Izer Norbert.

A legfontosabb változásokat kiemelve az államtitkár elmondta, hogy

a vállalkozások 2021 júliusától számíthatnak a kormány egyik legjelentősebb adóügyi segítségére. Az adóhivatal ugyanis félmillió vállalkozásnak készítheti el az áfa-bevallási tervezetét.

A kisvállalati adó (kiva) mértéke (12 százalékról) 11 százalékra csökken, és a bevételi értékhatár a jelenlegi egyről hárommilliárd forintra, a kilépési pedig háromról hatmilliárd forintra nő. Az újlakás-értékesítések áfa mértéke 22 százalékponttal, 5 százalékra csökken. Egyes okmányok kiállítása kivételével 2021-től az elsőfokú közigazgatási eljárások illetékmentesek lesznek, amelynek köszönhetően évente másfélmillió államigazgatási ügy intézése válik ingyenessé – olvasható a közleményben.

Hozzászólások

antropológia
Hunkori harcos leletét vizsgálják a természettudományi múzeumban
vakcina / 12 perce
Szlávik János: mindenki igyekezzen minél hamarabb beoltatni magát!
A mellékhatások nagyjából ugyanazok lehetnek, mint bármely más oltóanyagnál, például izomláz vagy fejfájás.
Bundesliga / 1 órája
Újra Dárdai Pál a Hertha vezetőedzője
nehéz döntés / 1 órája
Az állatvédők tiltakozása miatt bezárja legfőbb attrakcióját az Asterix vidámpark
alvászavar / 1 órája
A kialvatlanság kellemetlen tüneteket okoz
havazás / 1 órája
Mesés fotókat készített a nógrádi fotóriporter: így borult fehérbe Salgótarján (galéria)
Nool
Mai bejelentés / 1 órája
Moszkva kiszáll az amerikai Hold-kutatási projektből
Rendőröket hívott / 1 órája
Nagyon ijesztő dolgokat pecázott ki a mágneshorgász