járműipar

2018.01.19. 15:36

Lepsényi István: a buszgyártás fellendülése nemzetgazdasági érdek

A kormány azt tűzte ki célul, hogy három éven belül évente 1000-1200 új autóbuszt gyártsanak Magyarországon, így több mint ezer új munkahely jöhet létre. A program kidolgozása során azt állapították meg, hogy az itthoni buszgyártó kapacitások képesek mind minőségben, mind mennyiségben kielégíteni a hazai városi és helyközi közlekedési vállalatok igényeit.

Budapest, 2018. január 19. Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelõs államtitkára beszédet mond a BKV hazai gyártású, Modulo M168 D típusú metrópótló buszainak átadásán a közlekedési vállalat XI. kerületi Hamzsabégi úti telephelyén 2018. január 19-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Forrás: mti

Nemzetgazdasági érdeknek nevezte a magyarországi autóbuszgyártás fellendülését a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára pénteken Budapesten.

Lepsényi István emlékeztetett arra, hogy a kormány iparfejlesztési programjának fontos területe a 2016-ban elfogadott Nemzeti Autóbuszgyártás Cselekvési Program. Szavai szerint a program egyszerre két nagyon fontos célt szolgál: a helyi és helyközi közúti tömegközlekedés elöregedett járműparkjának – döntő részben hazai gyártású buszokkal történő – megújítása mellett ugyanis hozzájárul a gazdaság növekedéséhez és a munkahelyteremtéshez is.

Az eseményen az IKARUS Egyedi Kft. kettő, magyarországi gyártású buszt adott át a BKV Zrt.-nek, amelyek metrópótló buszként fognak üzemelni.

Az NGM államtitkára kiemelte: a BKV-nak a metrópótlás megoldásához már idén tavaszra 30 darab csuklós autóbuszra van szüksége, mert így biztosítható a közösségi közlekedés zavartalan ellátása, ezért a BKV Zrt. és az Ikarus Egyedi Kft. megállapodott ezeknek az autóbuszoknak a gyártásáról. Ennek eredményeként a 30 darab autóbusz március végére a BKV Zrt. rendelkezésére áll majd – emelte ki Lepsényi István.

Hozzátette: a BKV Zrt. elkötelezett a hazai buszgyártás iránt, ezt mutatja, hogy a vállalat az elmúlt években már vásárolt 46 hazai gyártású dízel autóbuszt és 20 hazai gyártású kompozit elektromos autóbuszt.

Elmondta: az iparfejlesztési program, ezen belül a Nemzeti autóbuszgyártás cselekvési program keretében számos eszközzel támogatta a kormány a hazai gyártók fejlődését, ennek eredményeként 2016-ban és 2017-ben a hazai gyártók által gyártott autóbuszok száma a 2015-ös 155 darabról 406-ra növekedett.

Az NGM államtitkára kiemelte: ennek köszönhetően olyan programok megvalósításához, mint például a kormány népegészségügyi stratégiája, már hazai gyártású járműveket tudtak igénybe venni szűrőbuszok kialakításához.

Lepsényi István rámutatott: a nemzeti autóbuszgyártás megerősítését szolgáló program megteremti a hazai buszgyártás megújításának feltételeit, egyúttal hozzájárul a hazai gyártók és beszállítók versenyképességének növekedéséhez, és a hazai gyártású buszok forgalomba állítása egyben referenciát is jelent a gyártók számára, ez pedig jó alapot teremthet ahhoz, hogy buszgyártó vállalataink kilépjenek a külpiacra is.

Borítókép: Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára beszédet mond a BKV hazai gyártású, Modulo M168 D típusú metrópótló buszainak átadásán 2018. január 19-én

MTI Fotó: Balogh Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában