Zöldenergia

2022.05.17. 17:00

Országszerte 28 új naperőművet épít az MVM

Az MVM Zöld Generáció Kft. országszerte 28 naperőművet épít mintegy 7 milliárd forintos beruházással - közölte a társaság kedden.

A projekt nyitórendezvényét Oroszlányban tartották, mivel a 0,5 megawatt (MW) kapacitású egységből itt telepítik a legtöbbet, 15-öt az erőmű zagyterében, mezőgazdaságilag nem hasznosítható területen - mondta el a társaság csoportvezetője az MTI-nek.

Edelman György tájékoztatása szerint az erőművek évente 69 ezer gigajoule (GJ) villamos energiát termelhetnek majd, ez több mint 8000 háztartás éves villamosenergia-szükségletének fedezésére elegendő, egyidejűleg évente 19 000 tonnával csökkenhet az ország szén-dioxid-kibocsátása. 

A rendszer névleges teljesítőképessége 13,911 MW lesz.

Az ország egyik legnagyobb, 2019 tavaszán átadott naperőműve a paksi atomerőműtől néhány kilométerre. A 20,6 megawatt beépített kapacitású naperőmű mintegy 8500 háztartás, azaz több mint 20 ezer ember villamosenergia-ellátását biztosítja
Forrás: Sóki Tamás

A beruházás tervezett összköltsége 6,7 milliárd forint, amelyhez 2,098 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt az Európai Unió a Környezeti és energiahatékonysági operatív program keretében.

Egy-egy erőművi egység egy-másfél hektáros területet foglal el. Az MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó leányvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. jellemzően barnamezős beruházásként építi a telepeket, nem hasznosított erőművi területeken, illetve a önkormányzatoktól bérelt ingatlanokon.

Az erőművek a következő tíz településen épülnek meg: Berettyóújfalu, Dánszentmiklós, Dorog, Kunszállás, Nyírcsaholy, Oroszlány (15 egység), Pécs (5 egység), Pusztaföldvár, Sükösd és Vésztő.

Az erőművek a tervek szerint jövő év első felében kezdhetik meg a kereskedelmi üzemet, tervezett élettartamuk 25 év - ismertette a csoportvezető.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában