Folytatódik a fejlődés

2022.04.05. 14:02

Eredményt hozott a gazdaságpolitika

Jelentős adócsökkentésekkel könnyítette meg az emberek életét az elmúlt években az Orbán-kormány. A választások eredménye lehetővé teszi, hogy folytatódjon a sikeres gazdaságpolitika.

Az országgyűlési választások eredményeként nem szakad meg az a gazdaságpolitika, amelyet 2010-ben kezdett el az Orbán-kormány. Ennek az az alaptétele, hogy nem megszorításokkal, hanem a gazdaság élénkítésével és a foglalkoztatás bővítésével erősíthető meg a felzárkózás a fejlettebb államokhoz. Ehhez jelentős adócsökkentés párosult az elmúlt években – írja a Magyar Nemzet.

Ez utóbbi területen dobogós helyet ért el az Európai Unióban Magyarország. Hazánk ugyanis az első helyen áll a béreket terhelő adók csökkentésé­ben. Az átlagbér adóértéke csaknem 12 százalékponttal mérséklődött 2022-ig 2009-hez képest. A munkáltatói adó mértéke 2009-ben 33,5 százalék volt, most ez 13 százalék.

Más közterhek esetében is hatalmas változás ment végbe. A személyi jövedelemadó (szja) felső kulcsa 2009-ben 36 százalék volt, ez 15 százalékra változott, míg a 25 év alatti munkavállalók, valamint a négy- vagy többgyermekes édesanyák esetében nem is kell semmit fizetni, mert az adókulcs nulla százalék. A nyugdíjas munkavállalók béréből 2009-ben 49,5 százalékot vont el az állam, ma már csak 15 százalékot.

A beruházásokért, befektetésekért hatalmas a verseny az egész világon, ahogy a közvetlen térségünkben is. Magyarország ezen a területen is nagyon jól áll, mert a társasági adó mind­össze kilenc százalék, míg 2009-ben húsz százalék volt.

Mindezek mellett olyan kedvező döntések is születtek, amelyek a többi között eltörölték az ügyintézés illetékét, ahogy eltörölték az egyenes ági rokonok, házastársak öröklési és ügyintézési illetékét is. Az adócsökkentésekkel együtt ez mind olyan intézkedés, amelyet az emberek megéreznek a pénztárcájukon, mert kevesebb pénzt von el az állam a bérükből. Ez jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy megerősödjön Magyarország belső piaca.

Ezért tud nőni a fogyasztás, többet költenek az emberek a boltokban, többet tudnak a különböző szolgáltatások igénybevételére fordítani. Ez teljesen ellentétes gyakorlat a 2010 előtti időszakkal, a balliberális kormányok alatt ugyanis adóemelések sora nehezítette meg a mindennapi életet. A mostani választások egyik tétje is az volt, hogy visszatér-e az a világ, amelyet gazdasági bukdácsolás jellemzett, vagy folytatódik-e a fejlődés.

Az alacsonyabb adóterhek nem véreztetik ki az államot sem, mert az emberektől a pénz visszaáramlik a gazdaság vérkeringésébe. Ez növeli a költségvetés bevételeit is.

Azaz: igazolódott az a feltevés, hogy ha többen dolgoznak, akkor kockázat nélkül lehet a közterheket is csökkenteni. Ezt igazolják azok az adatok is, amelyek azt mutatják, hogy nagyon nagy mértékben csökkent az adóelkerülés.

Erről korábban ezt mondta Varga Mihály pénzügyminiszter: „Az elmúlt tíz évben negyedére csökkent az adóelkerülés Magyarországon. Míg 2010-ben 22,3 százalék volt az áfaelkerülés mértéke, addig 2020-ra 6,1 százalékra változott, amely kétszer kedvezőbb a régiós átlagnál. Ez azt jelenti, hogy az adócsökkentéseknek és a gazdaságfehérítő intézkedéseknek köszönhetően javult az adómorál, jelentősen mérséklődött a csalárd cégek száma. Ennek legnagyobb nyertesei a tisztességesen működő vállalkozások.”

A kormány 2014-ben kötelezővé tette az online pénztárgépek működtetését, majd 2015-ben az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszert is bevezette. Mindkettő eredményesen beépült a magyar gazdaság rendszerébe.

Borítókép: többet költenek az emberek a boltokban, többet tudnak a különböző szolgáltatások igénybevételére fordítani (Mirkó István)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában