Vidékfejlesztés

2022.03.24. 08:20

Nagy István: számtalan kihívással küzdött meg az agrárium

A kormányzati ciklus vége felé közeledve, a választás előtt számba kell venni, hogy milyen válaszokat adott a kormány a kihívásokra, hogyan dolgozott az eltelt négy évben – mondta Nagy István agrárminiszter a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőcsáton, lakossági fórum előtt újságíróknak.

A szaktárca vezetője hangsúlyozta, az elmúlt négy év kihívásokkal volt teli, éghajlati, társadalmi, gazdasági kihívásokkal, amely az országot, az emberek életét nagyon komolyan éríntette. „A bőrünkön érezzük mindezeket” – fogalmazott.
   

Emlékeztetett: a gazdák számára ugyanakkor nem volt meg a lehetőség, hogy otthonukban dolgozzanak, nekik minden nap ki kellett menniük a földre, az állatokhoz. A gazdák helytálltak minden területen, a kormány pedig segítette őket – szögezte le a miniszter. A vidékfejlesztési források megháromszorozódtak, vidékfejlesztésre még soha nem jutott ennyi – emelte ki.
   

Nagy István hangsúlyozta, hogy mindenki – éljen akár a legkisebb vagy a legnagyobb településen – nyertese kell, hogy legyen a vidékfejlesztésnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában