Befektetés

2021.04.26. 09:44

Nagy az érdeklődés a magyar zöldkötvény iránt

Nagy az érdeklődés a magyar zöldkötvény iránt, a befektetők úgy ítélik meg, kellően rugalmas és ellenálló a magyar gazdaság, gyorsan a konszolidáció útjára és látványos növekedési pályára tudunk állni – mondta el a Pénzügyminisztérium (PM) pénzügyekért felelős államtitkára a Magyar Nemzetnek adott, a lap szombati számában megjelent interjújában.

Gion Gábor közölte, a Föld napján a zöld forint állampapír akár hétszeresét is lejegyezték volna a befektetők, akik vásárlásukkal harminc évre szavaztak bizalmat a magyar gazdaságnak.

Magyarország Zöldkötvény keretprogramja és a kibocsátott zöldkötvények fontos lépések az éghajlatváltozás és a biológiai sokszínűség csökkenése elleni küzdelemben – mutatott rá az államtitkár hozzátéve, hogy már 2019 vége felé formálódott az elhatározás, hogy hazai fronton is kialakítják a zöldkötvénnyel kapcsolatos programot, amelynek külföldön – Amerikában, Nyugat-Európában, Japánban vagy éppen Kínában – már van piaca.

Gion Gábor elmondta, az első zöldkötvénnyel tavaly június elején lépett ki Magyarország az európiacra, amikor sikeresen zárult a másfél milliárd euró értékű kibocsátásunk. Ráadásul 2020-ban ezzel a szuverének között az elsők voltunk, akik euróban denominált zöldkötvénnyel jöttek ki. Ötszörös volt a túljegyzés – fűzte hozzá.

Az államtitkár elmondta, a zöldkötvény kibocsátásával szerzett források kizárólag meghatározott célokra használhatók fel, miközben azok a kormány integrált energia- és éghajlatstratégiájának támogatását is szolgálják.

A befolyó összegeken keresztül azok a fejlesztések, reformok finanszírozhatók, amelyek előmozdítják az alacsony szén-dioxid-kibocsátású, az éghajlatváltozás hatásaival szemben ellenállóképes és környezetileg fenntartható gazdaságra való áttérést. Fontos, hogy ezek csak költségvetési forrásból megvalósuló fejlesztések lehetnek, amelyeket az allokációs jelentésben szerepeltetni kell – közölte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában