miniszterelnökség

2021.01.05. 21:45

Már 2000 milliárd forintot fordított a kormány a vidéki nagyvárosok fejlesztésére

A program munkahelyeket teremt, gazdaságot élénkít és beruházásokat ösztönöz.

Megfelelő ütemben haladnak a Modern városok programnak köszönhető fejlesztések a megyei jogú városokban – tudatta a Miniszterelnökség kedden.

A program összességében több mint 4000 milliárd forint fejlesztést tartalmaz a megyei jogú városok fejlesztésére. 2020 év végére a kifizetett támogatások elérték a teljes becsült költségvetés felét, azaz a 2000 milliárd forintot – írta Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Közlése szerint a program az idén is folytatódik. A Modern városok program keretében „hazánk valamennyi, tehát 23 megyei jogú városában gazdaságélénkítő, munkahelyteremtő, kulturális, egészségügyi, sportcélú, oktatási, közlekedési, városszépítő, a szabadidő hasznos eltöltését segítő, valamint infrastruktúra javító beruházások és fejlesztések valósulnak meg” – olvasható a közleményben.

A támogatott vidéki nagyvárosok: Békéscsaba, Debrecen, Dunaújváros, Eger, Érd, Győr, Hódmezővásárhely, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Pécs, Salgótarján, Sopron, Szeged, Székesfehérvár, Szekszárd, Szolnok, Szombathely, Tatabánya, Veszprém, Zalaegerszeg.

A kormánybiztos emlékeztetett, a Modern városok program végső megállapodásait 2017-ben írta alá Orbán Viktor miniszterelnök. A program egyik pilléreként 28 országos közútfejlesztés, illetve 4 vasútfejlesztés valósul meg, ennek forrásigénye 2.400 milliárd forint.

„Az előrehaladás kiváló, év végén átadásra került a Békéscsaba megközelítését segítő M44-es gyorsforgalmi út, valamint a Csorna-Sopron-országhatár gyorsforgalmi út is. Pécsnél épül az M6-os országhatárig történő kivezetése, Miskolcnál az M30 gyorsforgalmi út az országhatárig, de az ország minden térségében zajlanak, vagy már be is fejeződtek a 2x2 sávos útépítések” – írta.

A másik pillér a 23 megyei jogú város lokális fejlesztéseit tartalmazza, amelyek az élet minden területére kiterjednek és 1600 milliárd forintnyi, helyi szinten megvalósuló, régóta vágyott fejlesztést foglalnak magukban. A projektek meghatározó részénél a fejlesztéshez kapcsolódó előkészületi, tervezési munkák vagy a beruházás megvalósítása folyamatban van. A 270 projektből csaknem 100 projekt esetében elmondható, hogy a teljes beruházás vagy a projekt elemeinek meghatározó része elkészült – fűzte hozzá.

„A győri kórházi parkoló, a kaposvári multifunkcionális csarnok és a Csíky Gergely Színház, a debreceni fürdő, a nyíregyházi szabadtéri színpad, a soproni történelmi belváros, a zalaegerszegi innovációs és tudásközpont, a dunaújvárosi sporttelep, a szegedi uszoda, a pécsi egyetemfejlesztés, vagy a veszprémi állatkert csak egy-két kiragadott példa a számos már elkészült beruházásból” – jegyezte meg.

Mivel a Modern városok program munkahelyeket teremt, gazdaságot élénkít és beruházásokat ösztönöz, ezért fel sem merült, hogy leálljon, így jövőre ismét jelentős támogatásra számíthatnak a nagyvárosok – áll a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában