Kanyarban előzni

2021.01.26. 07:10

Az állami beruházások növelésével küzdhető le a gazdasági visszaesés

A járvány elleni harc sikeres volt 2020-ban, a gazdasági hadviselés azonban vegyes eredményt hozott – vélekedett a Növekedés.hu portálon hétfőn megjelent legújabb írásában Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, aki szerint az állami beruházások növelésével jobban is teljesíthetett volna a magyar gazdaság.

Fotós: Illyés Tibor

Fotós: Illyés Tibor

Elmaradt a bravúr, nem tudtunk kanyarban előzni a múlt évben. A magyar gazdaság visszaesése a végleges adatok szerint az európai középmezőnyben lesz írta a jegybank elnöke. Hozzátette, hogy mások azonban németek, lengyelek, románok jobbak voltak a beruházások, az építés, a közösségi fogyasztás fenntartása terén. Véleménye szerint elérhettünk volna jobb teljesítményt, ha képesek lettünk volna ötödével emelni az állami beruházások szintjét, valamint az építőipari és különösen a lakásépítési teljesítményt.

A versenynek azonban nincs vége, sőt a java még hátravan. A kanyar hosszabb és a terep nehezebb, mint elsőre tűnt

fogalmazott.

A tavalyi év egyik legfontosabb eredménye, hogy sokkal többet tudunk az előzés körülményeiről, mint korábban hangsúlyozta Matolcsy György.

Kiderült egyebek közt, hogy teljesen új, gyorsított, központosított és azonnali visszajelzésekkel működő állami beruházási modellre van szükség. Továbbá arra, hogy az üzleti szektor és a családok is rákapcsolódhassanak saját beruházásaikkal a nagyívű állami programokra fejtette ki a jegybank elnöke.

Borítókép: Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke felszólal a jegybank 2019. évi üzleti jelentéséről és beszámolójáról tartott vitában az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. december 16-án

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában