Romániába is jut

2020.12.18. 19:32

Több tíz tonna halat szállítanak a boltokba naponta a Hortobágyról

A karácsonyt megelőzően több tíz tonna élő és feldolgozott halat szállítanak a boltokba naponta a Hortobágyi Halgazdaságból – közölte a cég vezérigazgatója az MTI-vel pénteken.

Forrás: Shutterstock

Simon Károly elmondta: végéhez közeledik a téli lehalászás, a halak nagy része már a telelő medencékben van.

A 2800 hektár vízfelületű gazdaság Magyarország legnagyobb, Európa egyik legnagyobb pontytermelő halászata. Az évente termelt 1500 tonna hal 80 százaléka ponty, mintegy 15 százaléka busa és amur, a többi ragadozó: harcsa, csuka és süllő ismertette.

Simon Károly azt mondta, a halak több mint felét ilyenkor, karácsony előtt értékesítik mintaboltjaikban és a nagy áruházláncokban. Az 1500 tonna hal 15 százalékát Romániába exportálják.

Az MTI érdeklődésére elmondta azt is, hogy a 115 embert foglalkoztató halgazdaság tavalyi árbevétele meghaladta az 1,2 milliárd forintot, idén is hasonló forgalomra számítanak.

Simon Károly szerint bár bővül a hazai halfogyasztás a korábbi egy főre jutó éves 4,5 kilogrammról 6,5 kilogrammra még mindig jelentősen elmarad az Európai Unió tagállamainak 20 kilogrammos átlagától.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában