drágulás jön

2019.12.13. 07:19

Tíz százalékkal nőhet a pulykahús forgalma az ünnepi időszakban

Az utóbbi években a belföldi pulykahús-fogyasztás 7,5 kilogrammról 4 kilóra esett vissza.

Berettyóújfalu, 2015. október 31. Pulykák egy Berettyóújfalu melletti tanyán. MTVA/Bizományosi: Burghardt Ferenc *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.

Forrás: MTVA/Bizományosi

Fotó: Burghardt Ferenc

Mintegy 10 százalékkal bővül a pulykahús belföldi forgalma decemberben az év többi hónapjához viszonyítva a Magyar Pulykaszövetség szerint, és az exportban is hasonló mértékű növekedésre számít az év utolsó hónapjában a szakmai szervezet.

A magyar pulykaágazat helyzete másfél éve stabil, azt keresleti piac jellemzi. Az ágazat bevétele évente 90 milliárd forintra tehető – közölte a pulykaszövetség.

Belföldön évente közel 100 ezer tonna pulykát termelnek, ennek több mint 40 százalékát exportálják, a kivitel 13 milliárd forint árbevételt eredményez. A feldolgozott hús 8 ezer tonna készítményt, 7,5 ezer tonna panírozott terméket jelent.

A pulykahús ára 5 százalékkal drágult idén tavalyhoz képest, október elsejétől az áruházláncoknál további áremelés figyelhető meg. Ezt januártól újabb áremelkedés követheti, amelyet a szövetség a közüzemi díjak, valamint a bérköltségek emelkedésével magyaráz.

Közölték azt is, hogy a belföldi pulykahús-fogyasztás mostanra 7,5 kilogrammról 4 kilóra, vagyis az európai átlaggal azonos szintre esett, miközben csirkéből kétszer annyi fogy, mint 15 éve.

2019 első fél évében 13 ezer tonna magyar pulyka kelt el külföldön és 14,3 ezer tonna belföldön, mindkét értékesítés 8-9 százalékot esett tavalyhoz képest.

Magyarországon a Gallicoop értékesíti a legtöbb pulykát, azt a Gallfood követi. A két cég a piac kétharmadát fedi le, ebből mintegy 40 százalékot a Gallicoop, 25-30 százalékot pedig a Gallfood képvisel.

A pulykahús iránti növekvő kereslet a karácsonyt megelőző egy-két hétre koncentrálódik, ebben az időszakban a Gallicoop Zrt. 10-15 százalékos forgalomnövekedést tapasztal elsősorban a pulykamell filé, a pulyka felsőcomb filé és a pulyka darált hús forgalmában – közölte a vállalat.

A Gallicoop idén várhatóan 39 ezer tonna pulykát vág majd, ebből decemberben 3-3,5 ezer tonnát. Az exportált mennyiség meghaladja a 10 ezer tonnát – közölték.

Borítókép: Pulykák egy Berettyóújfalu melletti tanyán. Berettyóújfalu, 2015. október 31.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában