Pályázat

2018.01.24. 14:15

Kétmilliárd jut a zártkertek rendbetételére

Önkormányzatok és önkormányzati konzorciumok kétmilliárd forintos keretösszegre pályázhatnak január 31-ig a területükön lévő zártkertek fejlesztésére, az elhanyagolt területek rendbetételére – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára szerdán Debrecenben.

Szakáli István Loránd a Hálózatban együtt a vidéki települések fejlesztéséért című szakmai konferencián emlékeztetett rá, hogy a kormány 2017-ben elfogadta az Önálló Zártkerti Programról (ÖZP) szóló határozatot, amelynek értelmében 2018-tól évi kétmilliárdos keretösszegre lehet pályázni a zártkertek rendbetételére.

Az FM 2014-ben elvégzett felmérése szerint az országban 200 ezer hektár zártkerti terület van, ami 1 millió 150 ezer földrészletet, apró nadrágszíjparcellát jelent. A zömében az 1960-as, 1970-es években a települések külterületi részein kiosztott parcellák nagy része elhanyagolt, parlagon hagyott terület, sok esetben még a tulajdonosuk sem azonosítható.

Az ÖZP pályázata lehetőséget biztosít az önkormányzatoknak a tulajdonviszonyok tisztázására, az alapinfrastruktúra kialakítására, a meglévő utak fejlesztésére, a vízrendezésre, a zártkertek mezőgazdasági funkciójának fejlesztésére – ismertette a helyettes államtitkár.

Szakáli István Loránd elmondta azt is, hogy a kétmilliárdos évi keretösszeg kizárólag nemzeti forrás, a támogatási intenzitás 100 százalék, és a nyertesek a 10 millió forint maximálisan pályázható összeg 75 százalékát előlegben felvehetik.

A január 31-ig pályázható források iránt nagy az érdeklődés: eddig 656 pályázati dokumentum kitöltését kezdték meg az önkormányzatok – jelezte a helyettes államtitkár megemlítve, hogy az elmúlt három évben kísérleti mintaprogram keretében 770 millió forintot biztosítottak önkormányzatoknak ilyen célokra.

A kísérleti programban Hajdú-Bihar megyében 78 millió forint felhasználásával 7-8 hektár zártkerti terület újult meg – mondta a debreceni konferencián Szakáli István Loránd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában