Hallgassa élőben!
Fotó: Végh István / Bors

Hatalmas villát vásárolt Vajna Timi: ennyibe került a Beverly Hills-i álomotthon

Álomszép villát vásárolt Andy Vajna özvegye.

Vajna Tímea korábban őszinteségi rohamot kapott a gyerekvállalás témakörében. Andy Vajna özvegye elárulta: nagyon fontos számára, hogy ha majd úgy érzi, eljött az ideje, szeretné, ha kisbabája szerető családba, stresszmentes környezetbe születne. Könnyen lehet, hogy a családalapítás felé vezető úton megtette az első lépést,

vásárolt ugyanis egy meseszép villát Beverly Hillsben

Az ingatlan 650 négyzetméteres, modern építésű, 6 hálószobával és 7 fürdőszobával, a ház alatti garázsban pedig akár öt autó is elfér – írja a dirt.com alapján a Bors.

Az oldal információi szerint Timi Sunset Tripnél lévő birtoka 5 millió dollárért kelt el, új villáját pedig 8,9 millió dollárért, azaz több mint 2 milliárd forintért vásárolta. Ide kattintva meg is nézhet róla pár képet.

Hozzászólások

fejtörő Nool
5+1 kép a múltból – Felismered a régi nógrádi vendéglátóhelyeket?
Felvonulás / 1 órája
Ellentüntetők között, saját maguknak parádéztak a pécsi Pride résztvevői
A szervezők a sajtónak kétféle belépőkártyát osztogattak: az egyiken a „média”, a másikon a „független média” felirat szerepelt.
vadító / 3 órája
Micsoda dekoltázs! Talán ez Metzker Viki legszexibb fotója
Kínos hallgatás / 4 órája
Karácsony meg sem tudott szólalni, amikor az őszödi beszédről kérdezték (videó)
díjazás / 4 órája
Megyenap: elismeréseket adtak át a salgótarjáni ünnepi közgyűlésen
Nool
Régészet / 4 órája
Százhúszezer éves múltra nyúlhat vissza a ruhakészítés
Vérbe fojtott köztársaság / 4 órája
A 2006-os tüntetéseket bemutató vándorkiállítás indult útjára
Épített örökség / 4 órája
Kívül-belül felújították a bodajki kastélyt (videó)