2025.03.26. 15:21
Mutatjuk, hogyan érheti el az ideális testsúlyát
Közeleg a fürdőruhás szezon, gondoljon a hogyan továbbra.

Illusztráció
Fotó: Shutterstock
A tartós és egészséges fogyás kulcsa az életmódterápia – vallja Vékony Blanka, aki azokra a kérdésekre is választ ad, hogyan lehet valóban elérni a kívánt testsúlyunkat, miközben az egészségünket sem veszélyeztetjük, írta a Magyar Nemzet.

De mi számít ideális testsúlynak? A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékének tanársegédje szerint noha a testtömegindex (BMI) a leginkább elfogadott mérőszám, sokkal árnyaltabb képet adnak a testösszetétel-mérő készülékek, amelyek már az egészségügyi intézményekben is mindinkább használatosak.
Ezek azt mutatják meg, hogy testünk milyen arányban áll izomból, zsírból és vízből.
Alma vagy körte?
Az egészség szempontjából a testzsír aránya mellett annak eloszlása is kulcsfontosságú, az úgynevezett „alma” típusú elhízás során a zsír főként a has körül halmozódik fel, míg a „körte” típusú elhízásnál inkább a csípőn és a combokon rakódik le. „Az előbbi veszélyesebb, mert zsigeri zsírraktározás áll mögötte, ami azt jelenti, hogy a belső szervek körül alakul ki zsírfelesleg. Ez pedig fokozott kockázatot jelent a nem fertőző krónikus betegségek, például a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a 2-es típusú cukorbetegség szempontjából” – hívta fel a figyelmet a Semmelweis dietetikusa.
Az ideális testsúlyra tehát nemcsak a bikiniszezon miatt érdemes törekedni, az esztétikai szempontnál sokkal erősebb érv az egészség megőrzése vagy helyreállítása, és az életmódterápiában nem is önmagában a fogyáson, hanem a testösszetételen, tehát a zsír-izom arány optimalizálásán van a hangsúly, természetesen a nem és a kor figyelembevételével.
További tippekért KATTINTSON.
Bulvár-celeb
- Porszag ellen: ha ezt a trükköt beveti, illatos lesz az egész lakás
- 10 dolog, amire semmiképp sem szabad papírtörlőt használni
- Az alvás öregít? Mutatjuk, miről is van szó!
- Íme, 5 konyhai eszköz, amit alig használ, pedig megkönnyítené a sütés-főzést
- Ezt igya esténként, ha fogyni szeretne