2025.03.11. 08:08
Ez a demencia egyik korai jele, amire érdemes odafigyelni
A demencia korai felismerését segítheti az, ha tisztában vagyunk a betegség kevésbé ismert tüneteivel. Az egyik ilyen figyelmeztető jel lehet például, hogy hogyan érezzük magunkat, amikor reggel felébredünk.

Illusztráció
Forrás: Hajdú-Bihari Napló
Fotó: Czinege Melinda
Az International Journal of Geriatric Psychiatry című folyóiratban megjelent tanulmány a demencia és a reggeli nyugtalanság közötti összefüggést elemezte. A kutatás során három idősotthon adatait vették alapul: 110, legalább 60 év feletti beteg viselkedését vizsgálták meg, akiknél előzetesen demenciát vagy nyugtalanságot diagnosztizáltak – írja a mindmegette.hu.

Fotó: Matthias Balk / Forrás: AFP
A betegeket három csoportba osztották az alapján, hogy mikor voltak a legnyugtalanabbak: reggel, este vagy egyáltalán nem tapasztaltak ilyet. Az eredmények azt mutatták, hogy a demens betegeknél a nyugtalanság gyakrabban jelentkezett a reggeli időszakban, ami kapcsolatot mutat a reggeli izgatottság és a demencia között.
A szakemberek szerint tehát a reggeli nyugtalanság lehet a demencia egyik korai jele. Emellett a Mayo Clinic munkatársai azt is kiemelték, hogy az alvás-ébrenlét ciklus zavarai is utalhatnak demenciára.
A betegek nagy része például túlzott álmosságot tapasztal napközben, éjjel kevésbé tudnak aludni, ennek ellenére reggel korán ébrednek.
Egészséges életmóddal jelentősen csökkenthetjük a demencia kialakulásának esélyét, erről bővebben a mindmegette.hu cikkében olvashat.
A demencia egy olyan neurológiai állapot, amelyet az agy működésének romlása okoz, jellemző tünetei a memóriazavar, valamint a gondolkodási és viselkedési nehézségek. Korai diagnózisa azért is fontos, mert az időben elkezdett kezelések lassítják a leépülést, ezáltal javítják az életminőséget.
Bulvár-celeb
- Így okozza az emberiség a saját vesztét: filmek természeti katasztrófákról (videó)
- Atelofóbia: lehet, hogy önt is kínozza ez a rejtélyes betegség?
- Nem kell álmatlanul forgolódnia, ha kipróbálja ezt a szórakoztató szójátékot
- A nap első étkezése kiemelten fontos, ezeket az ételeket tanácsos reggel fogyasztani
- Kezdődik a 10. Digitális témahét