Bulvár-celeb

2023.06.10. 10:30

Ülve vagy állva? Eddig egészen biztosan rosszul csinálta

A szakértő szerint az egészségünk lehet a tét.

MW

Illusztráció: Shutterstock

Fotó: Perfect Wave

Dr. Gerald Collins az angliai Cheshire-ben található Alexandra Hospital urológusa elárulta, a férfiak nagy százaléka helytelenül pisil. A hólyagok egészsége érdekében ugyanis a megszokott állva vizelés helyett érdemesebb lenne azt ülve megtenni.

Az orvos által készített felmérés 13 országból származó több mint 7000 férfi megkérdezésével készült el, az eredmények pedig azt mutatták, sokan ragaszkodnak az állva pisiléshez. Ugyanakkor vannak kivételek, hiszen Németországban 40 százalék azon férfiak aránya, akik mindig leülnek folyóügyeik intézésekor, Szingapúrban azonban ez mindössze a férfi lakosság 5 százalékára vonatkozik.

Az urológus magyarázata szerint az ülés során a medenceizmok és a gerinc teljesen ellazul, így könnyebb utat engedni a vizelet kiáramlásának. 

Illusztráció: Shutterstock

Ez az idősebb korosztály számára is előnyös lehet, azonban leginkább ők ragaszkodnak az állva pisilés tradíciójához, viszont a fiatalabb generáció körében fokozatosan egyre elterjedtebb az ülő módszer – írja a Tények.hu a DailyStar nyomán


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában