Bulvár-celeb

2023.02.25. 18:59

Hosszú Katinka kisbabát vár - itt vannak a bizonyítékok

Ez mindent megmagyaráz.

Forrás: Instagram

Hetek óta nincs hír Hosszú Katinkáról. A zuhanyhíradóban mind többen azt sejtették ennek okaként, hogy a háromszoros olimpiai bajnoknő anyai örömök elé néz, férjével, Gelencsér Mátéval együtt első gyermeke születését várja - írja a Magyarnemzet.

Ezért nem kezdte meg a felkészülést az olimpiára, ezért maradt távol a hazai versenyektől és ezért tűnt el az utóbbi időben szinte nyomtalanul.

Egy bennfentesre hivatkozva a Blikk nem is tudta tovább titokban tartani az értesülést, noha a pár egyelőre nem jelentette be az örömhírt, sőt meg sem erősítette. Igaz,  korábban minden légből kapott, valósnak hitt híresztelést villámgyorsan megcáfolt, erre a mostani pletykára pedig semmit nem reagált. Az is erősíti a gyanút, hogy Katinka Instagram-követései között ugyanis szerepel egy „de mãe para mamãe” fiók, ami magyarul annyit tesz: „anyától anyukáig”. Az Instagram-oldal elsőgyermekes édesanyáknak add tippeket - szúrta ki a Ripost.

Ez mindenre magyarázat lenne. Hosszú Katinka az utóbbi hónapokban szinte teljesen eltűnt. Nem jelent meg nyilvános eseményeken és az úszósport több hazai vezetője is úgy nyilatkozott, hogy hónapo óta nem látták az úszónőt, volt aki egyenesen arról beszélt, hogy elérni sem lehet.

Pár hete arról szóltak a hírek, hogy a Kanári-szigetekre utazik férjével, hogy elkezdjék a felkészülést. Igaz, lehet hogy csak azért utaztak el hosszabb időre ilyen messzire, hogy zavartalanul készülhessenek, de nem egy versenyre, hanem a gyermekük érkezésére.

Az elmúlt hetekben számos cikk jelent meg arról, hogy Hosszú Katinka nem kezdte meg a felkészülést az idei versenyszezonra, amelynek fénypontja a júliusban esedékes világbajnokság lesz Japánban. Látták is meg nem is a szentendrei uszodában edzeni, de az egyértelműnek tűnt, hogy az ilyenkor szokásos kemény alapozásba nem vágott bele.

 

Ellentmondásos nyilatkozatok jelentek meg Hosszú felkészüléséről, Sós Csaba szövetségi kapitány többször kritikus hangon szólalt meg, nyilatkozataiban hangsúlyozta, hogy a régi eredmények megközelítéséhez több munkára és kevesebb magánéletre lenne szükség a háromszoros olimpiai bajnoktól.

 

Maga Hosszú még a Nemzeti Sportnak adott egyetlen közelmúltbeli megszólalásában – amely saját szándéka szerint az úszóakadémia elindításáról szőtt tervéről szólt – sem fogalmazott egyértelműen az úszókarrierje jövőjére vonatkozóan. Azt megerősítette ugyan, hogy elkezdte az edzéseket, de arról, hogy milyen intenzitással, és milyen versenyeken, milyen célokkal indulna, semmit sem volt hajlandó elárulni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában