Nagy-Szín-Pad!

2020.05.30. 16:00

Elmarad az idei verseny, négy győztest hirdettek

Idén a koronavírus-járvány miatt elmarad a tehetségmutató verseny, ugyanakkor a szervezők mind a négy döntőst, az Analog Balatont, az Au Revoirt, a Carson Comát és az Ohnodyt győztesnek nyilvánították.

„A jelöltek karrierjében a Nagy-Szín-Pad! jelentős mérföldkőnek, fontos ugródeszkának számít, ettől idén sem akartuk megfosztani őket. Ezért döntöttünk úgy, hogy nem hirdetünk fődíjast, a sikeres zenészekből álló szakmai kör által kiválasztott mind a négy csapat nyertes lett” – idézte Lobenwein Norbertet, a VOLT Produkció vezetőjét, a verseny alapítóját a szervezők közleménye.

2013 óta minden évben az Akvárium Klub színpadán és a Petőfi TV műsorában versengenek az adott év kimagasló élőzenei produkciói.

Minden résztvevő meghívást kap a Telekom VOLT fesztiválra, a Szigetre, a Campusra és a Strand fesztiválra, a győztes pedig e rendezvények nagyszínpadain mutatkozhat be.

Eddig hatvannál több zenekar és előadó szerepelt a Nagy-Szín-Pad!-on, többen – köztük a Halott Pénz, a Margaret Island, a Szabó Balázs Bandája, ByeAlex vagy a Bagossy Brothers Company – napjainkra a hazai fesztiválok megkerülhetetlen fellépői lettek. A szervezők változtattak a részvételi szabályokon és a Nagy-Szín-Pad! korábbi versenyzőit kérték meg, hogy ők jelöljék meg, kik legyenek a 2020-as verseny döntősei.

A 2020-as mezőny már januárban összeállt, az Analog Balaton, az Aurevoir, a Carson Coma és Ohnody készült a megmérettetésre.

A koronavírus-járvány azonban közbeszólt, a koncertek az Akvárium színpadán elmaradnak.

A közlemény kiemeli: mind a négy győztesnek járnak a koncertmeghívások, vagyis még idén színpadra lépnek a Strand Fesztiválon és a MOL Nagyon Balaton eseményein. Az elmaradt fesztiválok – a Campus, a Sziget és a Telekom VOLT Fesztivál – szervezői azt ígérik, hogy a 2021-es szezonban pótolhatják ezeket a koncerteket. Tiszttartó Titusz, a Petőfi Rádió vezetője arról számolt be, hogy az Analog Balaton, az Au Revoir, a Carson Coma és az Ohnody négy napon át lesz a Petőfi Rádió vendége Boros Csaba műsorában. Ahogy az eddigi években, az M2 Petőfi TV idén is biztosítja a képernyőn megjelenést a Nagy-Szín-Pad!-os jelölteknek. „A négy győztest a június 2-tól ismét élő adásokkal jelentkező Én vagyok itt című műsorban mutatjuk be a tévénézőknek” – közölte Medvegy Anikó, az M2 Petőfi TV vezetője.

A Nagy-Szín-Pad! csapata négy napon át online videó adásban is bemutatja az idei győzteseket.

Ezeket a filmeket a Strand, a VOLT, a Sziget, a Campus, az Akvárium, a Budapest Park, az A38 hajó, az MTV Hungary és a Petőfilive.hu is közzé teszi. A riportokban nemcsak az előadók, hanem korábbi Nagy-Szín-Pad!-os versenyzők is megszólalnak. Az első adás június 2-án 18 órakor indul, ezt követően naponta, ugyanebben az időpontban jelennek meg az újabb epizódok a Nagy-Szín-Pad! Facebook-oldalán. Ebben az évben extra különdíjban részesül a négy résztvevő: a szervezők felkérésére az ország egyik legkiválóbb koncert- és zenei portréfotósa, Sinco készít róluk professzionális, művészi portré sorozatot, amelyet karrierjük következő időszakában szabadon felhasználhatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában