a zene is gyógyít

2019.11.22. 17:30

Rúzsa Magdi felnéz az egészségügyben dolgozókra

Az énekesnőnek megmelengette a szívét, hogy eredeti szakmája kapcsán is gondolnak még rá.

Budapest, 2019. május 30. Rúzsa Magdi és a 100 Tagú Cigányzenekar jótékonysági koncertje a belvárosi Erzsébet téren 2019. május 30-án. Az est bevételét az autizmussal élőket támogató Út a Mosolyért Alapítvány célkitűzésére, az első Autista Krízisház és Oktatási Központ létrehozására ajánlották fel. MTI/Mohai Balázs

Forrás: MTI

Fotó: Mohai Balázs

Nemrég a Richter Anna Díj elnyeréséhez beadott pályázatok kreatív ötleteinek véleményezésére kérték fel az énekesnőt. Nem csoda, hiszen szülészeti és nőgyógyá­sza­ti nővér, rengeteget dolgozott az egészségügyben – írja a Hot! magazin összeállítása alapján a Vasárnap Reggel.

„Az általános nővér résztől a szülészetig és hematológiáig többféle területen dolgoztam. A mai napig szeretek mindet, ami kötődik az egészségügyhöz. Ebben a projektben pedig olyan hétköznapi hősöket ismerhettem meg, akik áldozatos munkájukkal sokat tesznek az embertársaikért.

Jól emlékszem arra, hogy a sokadik órában milyen nehéz valakire továbbra is odafigyelni, de muszáj, mert beteg, mert nekem nincs olyan bajom, mint neki, és mert fontos, és bennem van a küldetéstudat, hogy segítsek másoknak.

Ehhez a szakmához kell, hogy legyen benned valami plusz, hogy azt érezd, hogy bár neked is van gondod-bajod, az a másik ember egy kicsit mindig fontosabb” – árulta el Magdi, hozzátéve, hogy amikor másnak segítenek az egészségügyben dolgozók, az belőlük is sokat kivesz. „Főleg akkor, ha azt érzed, hogy valami furcsa módon már kötődsz ahhoz a másik emberhez, akit éppen ápolsz.

Feláldozol magadból mindig egy darabkát másokért. Ezért nézek fel az egészségügyben dolgozókra. Olyan dolgokat is becsülettel és teljes tisztelettel csinálnak végig, amire sokan képtelenek lennének.

Erre születni kell.”

Magdi végül az énekesi pályán futott be, ám úgy gondolja, hogy amit ma csinál, az nagyon is hasonló az eredeti szakmájához.

„Az élet csomó mindent hozhat, és mindig jó, ha van több szakma a kezedben, ha ott van a hátizsákban valami kis plusz. Nem tudhatod, mit miért sajátítottál el, hogy egy nap melyik tudásodhoz kell visszanyúlni.

Voltak olyan dolgok, amikre az ember fölösleges rosszként emlékszik vissza, azután egyszer csak jön egy pillanat, amikor rádöbben, hogy nem volt véletlen, hogy ezt meg kellett tanulnia.

Néha rátör az emberre az eredeti szakmája hiánya, de rájöttem, hogy amit ma csinálok, az is nagyon hasonló. A lélekkel dolgozom, hisz a zene is gyógyít” – magyarázta az énekesnő, aki februárban újabb Aréna-koncertre készül.

Mint mindenki, időnként Magdi is igénybe veszi az egészségügyi ellátórendszert.

A vérvételnél vagyok úgy, hogy legszívesebben kivenném az asszisztens kezéből a tűt; imádtam vért venni. A sebészeten is nagyon szerettem dolgozni.

Az viszont biztos, hogy ha egy nap babám lesz, a szülést szakemberekre fogom bízni, és hallgatni fogok azokra az emberekre, akik ott lesznek körülöttem. Nem én leszek az okoskodó kismama, aki megmondja, hogyan kell szülni, hiába bába a végzettségem. Több szülést is levezettem: kettőt egyedül, a többit hármas csoportban, ahol még orvos sem volt. Tudom, hogy a kórházi szülés életmentő lehet. Ha az anyuka nem biztos mindenben, vagy gond van a baba fekvésével, akkor nem elég a bába: kell a kórház és a szakemberek. Én csak kórházban mernék életet adni a gyermekemnek.

A Richter Anna Díj újszerű, megvalósítható ötleteket támogat, idén 20 millió forintot osztottak szét öt csapat között. A zsűri 2019. november 24-ig várja a pályázatokat orvos, egészségügyi szakdolgozó, gyógyszerész és pedagógus szakterületekről.

Borítókép: Rúzsa Magdi és a 100 Tagú Cigányzenekar jótékonysági koncertje a belvárosi Erzsébet téren 2019. május 30-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában