Új klip

2019.01.18. 10:00

Dallos Boginak ilyen a Legszebb péntek

A Dal 2019 házigazdája maga is remek muzsikával jelentkezik.

Megjelent a fiatal énekesnő friss klipje: a Legszebb péntek című dal az alkotók közleménye szerint kiváló ellenszer a téli depresszió ellen is.

Dallos Bogi első lemeze másfél éve jelent meg, azóta több klipje látott napvilágot, nyáron pedig végigturnézta az országot friss dalaival. A fiatal énekesnő a 2018-as évet elsősorban a műsorvezetői tevékenységeinek és a háttérmunkának szentelte, amelynek első gyümölcse a most megjelenő dala.

Dallos Bogi öt éve igazán aktív a magyar zenei életben, amely idő alatt számos dalt és egy lemezt adott ki, valamint megnyerte a Fonogram-díjat is az év felfedezettje kategóriában. A még mindig nagyon fiatal énekesnő 2017-es albuma után, a nyáron Freddie-val közösen feldolgozta az Első Emelet, „Csakazértis Szerelem” című dalát, amely lassan 1,5 millió megtekintésnél jár a legnagyobb videómegosztón.

A „Legszebb Péntek” az elmúlt időszak kreatív termése, amely első lemezhez hasonlóan pozitív hangulattal bír. „Engem ez a dal, arra az időszakra emlékeztet, amikor Budapestre költöztem és egy új fejezetet nyitottam életemben.

A szám egy párkapcsolat legizgalmasabb szakászát, az ismerkedést írja le, amikor az esetleges akadályok ellenére minden időtöket együtt szeretnétek tölteni”

– mondta Bogi. A P. Szabó Péter által rendezett klipben ez a történet egy íróasztalon elevenedik meg.

Bogi Tariska Szabolccsal és Kedves Péterrel szerezte a dalt.

Dallos Bogi a következő hónapokban további dalokkal jelentkezik, de előtte komoly műsorvezetői kihívások várnak rá. Januárban a „Dal 2019” házigazdája lesz, míg márciusban folytatódik „7kor nálam!” című online talkshow-jának harmadik évada.

Borítókép: Dallos Bogi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában