Nyári dal

2018.06.26. 10:27

Csodálatos balatoni klipet forgatott a Margaret Island

A Legszebb szavak című szám szövegét a közönség által megszavazott, Balatonra jellemző szavakból írták meg.

A Legszebb szavakhoz készült videó a Balaton vizén és Balaton-felvidéken játszódik, feltűnik benne az egyik legcsodálatosabb természeti értékünk, a Káli-medencében található Hegyestű is – olvasható a zenekar közleményében. Hujber Szabolcs szövegíró fűzte dalszöveggé a közönség által megszavazott nyertes szavakat, mint például „aranyhíd”, „hattyú”, „csúszda”, „levendula” stb. A rendező Galler András ’Indián’ egy dinamikus nyári klipet alkotott, amely nem csak a jó zenéhez, de egy kiadós balatoni kiruccanáshoz is kedvet csinál nekünk.

„Amellett, hogy a szülővárosom Fonyód, a mai napig is mindig itt tartjuk alkotótáborunkat, és anno Fonyódon volt az első Margaret Island koncert is. Ha már kezdetek, a zenekar tagjai ugyan többnyire budapestiek, de egy balatonboglári tehetségkutatón ismerkedtünk össze. A forgatási helyszín se teljesen új, az egyik legelső videónk is itt készült. A Legszebb szavakat már a harmadik lemezünkhöz írtuk, és bevallom, lesz a lemezen több dal is, amit a Balaton ihletett…” – meséli Lábas Viki, az együttes énekese, aki azt is elárulta, hogy az új album szeptember közepén fog megjelenni, melyet szeptember 21-én be is mutatnak a nagyközönségnek a Budapest Park záróbuliján.

Borítókép: a Margaret Island zenekar

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában