határidő

2019.04.09. 10:57

Új gyümölcsökre is pályázhatnak idén a mezőgazdasági termelők

Mintegy ötven jogcímen 470 milliárd forintot tud kiosztani a minisztérium.

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán azt mondta, a támogatás például kompenzálja azokat a többletköltségeket, amelyek a szigorúbb előírások betartása miatt keletkeznek, és jövedelempótlásként is szolgálnak, hogy ne szűnjenek meg a kisebb gazdaságok.

Az idei kiírásban változás többek között, hogy új gyümölcskultúrákra – például füge, kivi – is kérhető támogatás, továbbá az is, hogy a jogszerű földhasználattal kapcsolatos nyilatkozatot csak elektronikusan lehet intézni – ismertette.

A kérelem benyújtásakor a rendszer hibaüzenetekkel segíti a helyes kitöltést, ezzel évente több tízezer gazdát védenek meg a támogatás csökkenésétől.

Feldman Zsolt a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában arról beszélt, hogy a kérelmeket május 15-ig a Magyar Államkincstár e-ügyintézési felületén kell benyújtani. A kérelmeket a határidőt követően június 11-ig még be lehet nyújtani, ez esetben viszont a megállapított támogatási összeg munkanaponként egy százalékkal csökken – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában