Piaci folyamatok

2019.05.03. 06:23

Sokaknak hasznot is jelenthet a sertéspestis

A járvány árfelhajtó hatása a magyar állattartóknak kedvezhet.

Forrás: Shutterstock

A sertéspestis okozta világpiaci folyamatok jelentős árfelhajtó hatással bírnak, a magyar állattartók ebből akkor profitálhatnak, ha bővülnek az exportpiacok és ha itthon továbbra is sikerül féken tartani a járványt – mondta a Magyar Nemzetnek a Magyar Fajtiszta Sertést Tenyésztők Egyesületének elnöke.

Kiss György – aki a Magyar Állattenyésztők Szövetségének társelnöke is – a lap csütörtöki számában kifejtette: Magyarországon mindeddig sikerült megakadályozni a fertőzés átterjedését a házisertésekre, miközben világszerte több száz millió sertést kellett levágni. A világpiac legnagyobb szereplője Kína, ahol a becslések szerint a teljes sertésállomány akár 15-20 százalékkal is csökkenhet.

Magyarországra nézve ez egyrészt azt eredményezi, hogy a dán, a német, a spanyol termékek behozatala csökken, mivel ezekből az országokból nőhet a kínai piacra az export. Ugyanakkor a hazai sertéstartóknak is kedvező lehet, ha megnyílnak a kivitel előtt a távol-keleti, a kínai, a japán és a dél-koreai piacok. A szakember szerint a fogyasztói árakban – szintén a világpiaci folyamatok miatt – a következő időszakban enyhe, majd a későbbiekben akár robbanásszerű áremelkedés is végbemehet.

Bár az exportlehetőségek szélesedése optimizmusra ad okot, óvatosságra intő tényező, hogy a betegség elleni védekezés rendkívül költséges, jelentős terhet ró az állattartókra – jegyezte meg.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában