Fenntartható vásárlási szokások

2018.09.30. 12:24

Ma van a Csomagolásmentes Nap

A lehető legkevesebb csomagolást használatával jelentős mértékben hozzá tudunk járulni a környezetvédelemhez, ugyanis becslések szerint egy átlagos magyar évente mintegy 100 kilogrammnyi csomagolóanyagot dob a szemétbe.

A Csomagolásmentes Nap arra hívja fel a figyelmet, hogy akár már egy nap alatt is változtathatunk a rossz beidegződéseken – mutat rá az Origo.hu cikke.

Mint írják, a jó ötletekért nem is kell a szomszédba menni, hiszen nagyszüleink már eleve törekedtek a csomagolásmentes vásárlásra. Ezért vittek magukkal a boltba kosarat, vagy vászontáskát, és ezért voltak régen olyan termékek a boltokban, melyek visszaválthatók voltak, így a csomagolás nem a hulladéklerakóban végezte.

„Tudatosabb vásárlástervezéssel sok feleslegesen keletkező hulladék spórolható meg. Bár sokan ezt kis lépésnek gondolják, mégis sokat tehetünk ily módon bolygónk jövőjéért”

– idézi a portál Széll-Szőke Krisztinát, a SodaStream termékmenedzserét, aki hozzátette, hogy évente összesen 2,7 milliárd ásványvizes palackot gyártanak világszerte, melynek csak elenyésző részét hasznosítják újra.

A kevesebb csomagolásért ma is sokat tehetnek a vásárlók: bevásárlás előtt például érdemes listát írni a beszerezni kívánt élelmiszerekről,

és akkor már lesz egy elképzelésünk, hogy körülbelül mekkora táskákra lehet szükség. Lehetőleg már otthon készítsük elő a szükséges kosarakat, vászontáskákat, hogy ne kelljen a boltban műanyagszatyrokat vásárolni.

„Hazánkban fejenként 80 darab műanyag zacskót használunk el évente. Ezek nagy része egy használat után a hulladéklerakókban végzi, ahol több száz évig tart a lebomlásuk. Éppen ezért üdvözlendő az a lépés, miszerint hazánk 2021-től teljesen betiltaná ezek használatát” – fejtette ki a szakértő.

Környezetünk védelme érdekében fontos lenne, hogy drasztikus mértékben csökkentsük a PET-palack szennyezést is. Egyes adatok szerint

évente több mint 500 milliárd PET-palackot adnak el világszerte. Ennek a mennyiségnek mindössze 7 százaléka kerül újrahasznosításra, a többi az óceánokban, élővizekben és a természetben végzi.

Egy PET-palack lebomlási ideje 450 év, mely így századokon keresztül szennyezi mikroműanyag részecskékkel a környezetünket. Ezek a részecskék viszont nagyon hamar visszakerülnek a táplálékláncba az édesvízi, a tengeri és a szárazföldi élőlényeken keresztül.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában