Hallgassa élőben!

Ez nem a görögdinnye-termelők éve

Részben a változékony időjárás miatt csak a szerencsésebbek érhettek el nyereséget.

Keresztülhúzta a hazai görögdinnye-termelők számításait az időjárás, a szélsőséges körülmények hatására kialakult minőségi problémák miatt jelentős mennyiséget kellett a földeken hagyniuk a gazdálkodóknak. Bár a belföldi árháború az idén elmaradt, az exportpiacokon nagyon nyomott áron kínálta a terményt a konkurencia, így a külpiacokra szállító termelők önköltségi szint alatt értékesíthették a portékájukat – írja a Magyar Nemzet.

Hektikus szezont tudhatnak maguk mögött a hazai görögdinnye-termelők: míg a szerencsésebb gazdák nyereséggel zárhatják az évet, vannak olyanok is, akik kénytelenek veszteséget elkönyvelni. Bár az idény még nem ért teljesen véget, hiszen az áruházakban és piacokon még mindig megtalálható a magyar görögdinnye, azonban már Gö­cző Mátyás, a Magyar Dinnyetermelők Egyesületének társelnöke szerint is bizonyos, hogy nem ez volt a legjobb éve az ágazatnak. A szakember lapunknak azt mondta, az idén az időjárás minden eddiginél nagyobb kihívás elé állította a termelőket.

A korai ültetést sokan nem tudták megvalósítani, a gazdálkodók az éjszakai hidegek miatt csak április 10. környékén tudták megkezdeni a munkálatokat. Ezt követően több alkalommal is országos faggyal kellett szembesülniük a gazdáknak, amely komoly károkat okozott az ültetvényekben. A legtöbb helyen újraültetéssel próbálták megmenteni a helyzetet. A hűvös tavaszt később esős nyár követte, a júniusban lehullott özönvízszerű csapadék sok helyen kárt tett az ültetvényekben. Göcző Mátyás szerint a szélsőséges időjárás miatt – főként Dél-Békésben – komoly minőségbeli problémák adódtak a terméssel, ezért a gazdáknak jelentős mennyiséget a földeken kellett hagyniuk.

Ennek ellenére azok a gazdálkodók, akik jó időben, jó fajtát ültettek, s így a korai időszakban jó minőségű áruval tudtak piacra lépni, nyereséget tudtak elérni. Azok a termelők azonban, akik a szélsőséges időjárásra érzékenyebb fajtával próbálkoztak, már annak is örülhetnek, ha a költségeiket visszahozza a szezon. – Nagyon sokan keserű szájízzel kénytelenek zárni az évet, sokan vannak, akik nem tettek szert bevételre – mutatott rá az ­egyesület társelnöke. A szakember szerint az idei nehézségeket nem lehetett kivédeni, az időjárás ellen ugyanis a leggondosabb gazda sem tud mit tenni.

Ha egy termelő ­mindent elkövet azért, hogy jó minőségű áruval rukkoljon elő a szezon kezdetekor, az ideihez hasonló szélsőséges időjárás akkor is keresztülhúzhatja a számításait

– jegyezte meg.

A kereslet szempontjából sem alakult túl fényesen az év. A tavaszhoz hasonlóan a nyár is sokféle arcát megmutatta, a hosszú ideig tartó kánikula elkerülte hazánkat. Bár a belföldi értékesítéssel szerencsére így sem volt baj, ugyanakkor a forróbb nyár esetén még többet el lehetett volna adni a terményből. Az árak alakulására az idén – más évekkel ellentétben – nem nyomta rá a bélyegét az áruházak versengése. Mivel az üzletláncok nem mentek bele esztelen akciózásokba, így a belföldi piacon sikerült a termelőknek is kedvező árszintet megtartaniuk. Azt tudni kell – emelte ki a szakember –, hogy a korszerű technológiával előállított magyar görögdinnye nem lehet olcsó portéka. Ugyanakkor míg a hazai piac megfizette a növekvő termelési költségeket, az exportra kerülő áruért jóval alacsonyabb árat kínáltak a felvásárlók.

Az exportpiacainkon nagyon nyomott áron van jelen az ukrán, a román és még az olasz görögdinnye is. A dél-békési felvásárlók pedig olyan alacsony árat kínálnak a terményért, ami a termelési költségeket sem fedezi – jegyezte meg Göcző Mátyás.

Hozzátette, a szezon tanulsá­gait le kell vonni, ugyanakkor bízik abban, hogy a magyar termelők kedvét nem szegte az év, és az ágazat az idei­hez hasonló területen jövőre is újra tud termelni.

Itthon egyébként mintegy 4000-4100 hektáron folyik görögdinnye-termelés. Bár a szezonnak még nincs teljesen vége, így pontos adatok sincsenek a betakarított mennyiségről, az egyesület becslése szerint mintegy 160-180 ezer tonna kerülhetett le az ültetvényekről.

Nem ütögetéssel állapítható meg a dinnye érettsége
Az érett görögdinnyének az anyanövényre már egyre kevésbé van szüksége, ezért a kocsány száradni, barnulni kezd.

 

Hozzászólások

hirdetés
Jótanácsokkal segítik a versenyzőket A Dal 2021 házigazdái
új korszak
Ez durva! Tóth Andi élő adásban fakadt ki (videó)
bátorság / 17 perce
Dömötör Csaba bocsánatkérésre szólította fel a Jobbikot (videó)
Nem fogjuk szó nélkül hagyni, ha parasztnak, butának és zsellérnek nevezik a magyarokat – mondta a Parlamentben az államtitkár.
koronavírus / 45 perce
Újabb koronavírus-oltópont nyílt a szécsényi rendelőintézetben
Nool
Március 8. / 51 perce
Készülnek a nőnapi csúcsforgalomra a virágüzletek
A Dal / 57 perce
Ezrek mondtak köszönetet a „határtalan” üzenetért
Japán milliárdos / 1 órája
„Magát művésznek érző” útitársakat keres az űrturista
európa-liga / 1 órája
Újabb európai kupameccset rendeznek a Puskásban
elismerés / 1 órája
A vívópáston és a tanári pályán is helytállt a salgótarjáni testnevelő
B.L.