Ország-világ

2021.02.02. 10:20

Guller Zoltán: kanyarban fogunk előzni, de most még türelemre van szükség

„Az utazási szektor legszörnyűbb éve van mögöttünk, hónapok óta háborúban állunk a vírussal, küzdünk, és ebben csak magunkra számíthatunk” – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója. Guller Zoltán annak kapcsán, hogy február 1-jén indult a hagyományos turisztikai évad, elmondta, mit gondol a tiltakozók helyzetéről, illetve hogy mi a fő vezérelv, amely irányt mutat az ágazatnak az elkövetkező időkre.

Budapest, 2020. december 25. Turisták nézik és fényképezik a fõváros panorámáját a Gellért-hegy kilátóteraszáról. Alattuk a Duna a Széchenyi Lánchíddal. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Forrás: MTVA/Bizományosi

Fotó: Jászai Csaba

„Hónapok óta háborúban állunk a vírussal, mindenki küzd, mindenki harcol, megteszi azt, ami tőle telik. Az elmúlt időszak bizonyította, hogy ebben a harcban egyedül vagyunk, csak magunkra tudunk számítani” – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Guller Zoltán a 2021-es turisztikai évad február 1-jén esedékes indulása kapcsán, amelyről hétfő este online rendezvényen emlékeztek meg az iparág képviselői.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója felidézte: egy éve, amikor a 2020-as évad nyitása miatt gyűltek össze, nemcsak hogy minden a legnagyobb rendben volt, de a turizmus minden idők legnagyobb növekedését produkálta Magyarországon.

„Akkor olyan jövőképet vázoltunk fel magunknak, a szakmának és az országnak, ami elképesztő távlatokat mutatott. Azóta nagyot fordult a világ: azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy az utazási szektor legszörnyűbb éve van mögöttünk” – fogalmazott Guller Zoltán. Mint mondta, Brüsszelben pedig csak tanácskoznak, „egyik bizottsági ülés követi a másikat”, de egyetlen olyan intézkedés sem született eddig, amely a vállalkozásokat támogatná.

„Nem jön segítség Budapestről sem. Jó lenne, ha az ellenzéki polgármesterek nem a vakcináért állnának oda soron kívül, hanem küzdenének és harcolnának a vállalkozások életben maradásáért”

– fogalmazott a turisztikai ügynökség vezérigazgatója. Kijelentette:

A történelmet ismerve tudjuk, hogy a válságkezelésben sosem voltak erősek.

„Most éppen a biciklisávok számát duplázták meg a belvárosban, ahelyett, hogy valóban segítenének” – jegyezte meg, megállapítva, hogy Budapestnek ideje volna Bécs, Prága, Berlin vagy éppen Róma önkormányzatától tanulni, és pénzzel, kedvezményekkel, legalább valamivel segíteni a turizmus szerep­lőit.

„Az összefogás, a közös gondolkodás és a segíteni akarás helyett sokszor csak hamissággal, fenyegetéssel, hazugsággal, mostanság pedig bojkottal találtuk szemben magunkat az ellendrukkerektől. Mindezek ellenére én azt vallom, hogy annyi baj legyen! Szerencsére nem rajtuk múlik, hogy hova jutunk el” – zárta a gondolatsort Guller Zoltán.

Mindent újra kell építeni

Az elkövetkező időkről kifejtette: tíz hónappal a koronavírus-járvány kitörése és egy elképesztően nehéz, sok szempontból tragikus év után mindent újra kell tervezni.

„Ám előbb köszönet illeti azokat, akik ebben a nehéz időszakban mellettünk álltak. Köszönöm a bizalmat, a kitartást, a türelmet, az együttműködést, az építő javaslatokat, a kemény munkát, amit a szektor döntő többségétől a válság legnehezebb pillanataiban is tapasztaltunk” – emelte ki az ügynökség vezérigazgatója, aki a munkatársai helytállása kapcsán is kifejezte elismerését. Mint mondta, büszke arra, ahogy a szervezetnél lévő szakemberek nap mint nap elhivatottan állják a sarat.

Meg tudjuk csinálni

„A járvány miatt elképesztő ütés érte a gazdaságot, a turizmust. A kormány az első pillanattól az ágazat mellett áll: megszorítások helyett adót csökkentünk, támogattunk és támogatunk mindenkit, akit tudunk. Borászt, szálláshely-üzemeltetőt, népzenészt, cigányzenészt, fesztiválszervezőt, étterem-tulajdonost, zenekart, felszolgálót, séfet. Továbbá minden idegenvezetőt, rendezvényszervezőt, attrakció-üzemeltetőt, buszos vállalkozót, utazás-szervezőt” – sorolta a széles körben érintett vállalkozói, munkavállalói kört.

A szakember az autóversenyzés világából idézett példát: eszerint 1986-ban az első magyar Forma–1-es nagydíjon Nelson Piquet az egyes kanyarban a külső íven, keresztbe csúszva előzte meg honfitársát, Ayrton Sennát.

„Ezzel végrehajtotta az autósport történetének egyik legemlékezetesebb manőverét. Nem volt könnyű dolga, mint ahogy nekünk sincs, de mi is meg fogjuk csinálni – a tehetségünk, a képességünk, a bátorságunk megvan hozzá! Nehezített pályán, a kanyarban, a külső íven fogjuk megelőzni a versenytársainkat” – fogalmazta meg Guller Zoltán az elkövetkező időszakot meghatározó fő vezérelvét.

Fejlesztések magasabb fokozatban

A célok érdekében több ezer fejlesztés zajlik,

mivel a kormány semmit nem állított le, inkább magasabb fokozatra kapcsolt, így a támogatások segítik a cégeket és versenyképessé teszik hazánkat.

Mint mondta, néhány év múlva rá sem lehet majd ismerni a vidéki Magyarországra, ahol 35 új szálloda épül, 14 ezer magánszálláshely, 700 panzió és 114 strand újul meg. Eközben tucatnyi attrakciót, kastélyt, várat és gyógyhelyet korszerűsítenek, és rövidesen indul minden idők legnagyobb gyógyfürdő-fejlesztési programja.

„A nagyvállalatok minden támogatási forinthoz még egyet hozzátesznek, így kétszer annyi pénz áramlik a gazdaságba, kétszer annyi munkahely jön létre dupla annyi adóbevétellel. A fejlesztésekre kihelyezett támogatások tíz éven belül megtérülhetnek” – jelezte.

Az újranyitást kockáztatják

Guller Zoltán hangsúlyozta: amint lehet, késlekedés nélkül, azonnal újraindul a magyar turizmus.

„Újra élettel telnek meg a szállodák és az éttermek, vendégek lepik el a strandokat, fürdőket. Addig is a költségvetés fizeti a munkaerőköltség kétharmadát, maradt a házhoz szállítás ötszázalékos áfája, nincs idegenforgalmi adó és turizmusfejlesztési hozzájárulás. Az is a támogatás része, hogy nem lehet felmondani a bérleti szerződéseket, a vállalkozásoknak, munkavállalóknak nem kell fizetni a hiteleket, kamatokat. Változatlanul kedvező a Szép-kártya adóterhe, és dübörög a Széchenyi hitelkártya program.

A kormány támogatásainak eddigi összege meghaladja a kétmilliárd eurót a turizmusban

– foglalta össze.

Végezetül, az MTÜ vezérigazgatója kéréssel fordult a piaci szereplőkhöz.

”Azt kérem, hogy a hátralévő hetekben tartsanak ki és tartsák be a szabályokat! Nekem is az a célom, a szívügyem, hogy honfitársaink, külföldi vendégeink újra megtapasztalhassák Európa fűszerét, a csodák forrását, Magyarországot. Az újranyitás előtt viszont semmi értelme a hosszabb étterembezárás vagy a vírusfertőzés kockázatát vállalni, hanem a közös célok érdekében a vállalkozások maradjanak szabálykövetők!„ – húzta alá Guller Zoltán.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!