Brexit

2017.11.22. 09:13

A Goldman Sachs Frankfurtban és Párizsban erősít

Lloyd Blankfein, a Goldman Sachs vezérigazgatója a Le Figaro című francia lapnak rámutatott arra, hogy a Brexit után a banknak nem lesz kizárólagos európai központja.

A Goldman vezérigazgatója azt mondta, hogy lényegesen bővítik a bank frankfurti és párizsi központjának jelenlegi létszámát. Többen Londonból költöznek át, sokakat pedig helyben vesznek majd fel. Kifejtette:

 „A banknak két központja lesz, Frankfurtban és Párizsban, mivel Németország és Franciaország Európa legerősebb gazdasága”

Lloyd Blankfein szerint „számos ok miatt” a Goldman jelenleg Londonban dolgozó amerikai alkalmazottjai közül többen inkább Párizsba költöznének, semmint Frankfurtba.

Több nagy nemzetközi bank, így például a Citigroup, a Morgan Stanley, a Nomura vagy éppen a Standard Chartered már bejelentették, hogy londoni központjaikat Frankfurtba helyezik át.

A Goldman a napokban írta alá azt a megállapodás, amelynek keretében egy frankfurti felhőkarcoló utolsó nyolc emeletét bérbe veszi. A csaknem 10 ezer négyzetméternyi területen mintegy ezer dolgozóját kívánja elhelyezni a bank, amelynél jelenleg 200-an dolgoznak Frankfurtban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!