Vidékfejlesztés

2018.07.27. 05:47

Folyamatosan nyitott a tanyafejlesztési program

A Vidékfejlesztési Programban újabb, mintegy félmilliárd forint odaítéléséről döntött az irányító hatóság, amely a tanyák infrastrukturális fejlesztését, valamint az ott élők helyben maradását kívánja előmozdítani – közölte az Agrárminisztérium (AM). 

A még csütörtökön kiadott közlemény szerint a tanyák infrastrukturális fejlesztését célzó, mintegy 8 milliárd forint keretösszegű vidékfejlesztési pályázaton született döntés értelmében első körben 65 kérelem részesülhet összesen közel félmilliárd forint támogatásban. A tanyás térségben élő természetes személyek 95 százalékos támogatási intenzitás mellett maximum 6,2 millió forintot, a vidéki önkormányzatok pedig legfeljebb 50 millió forintot fordíthatnak a tanyák villamosenergia- és vízellátási rendszerének fejlesztésére, valamint a szennyvízkezelés modernizálására.

A kormány kiemelt feladatának tekinti az olyan kis léptékű infrastruktúrafejlesztések támogatását, amelyek a helyi gazdaság fejlesztése mellett az energiahatékonyság növeléséhez, valamint a tanyás térségekben élők életminőségének javításához is hozzájárulnak.

Arról is beszámoltak, hogy a pályázat a most meghozott döntésekkel még nem zárult le, így a nyertes kérelmek száma és a támogatási összeg a közeljövőben tovább emelkedik.

Kiemelték, hogy a felhívás jelenleg is nyitott, a támogatási kérelmek a rendelkezésre álló forrás függvényében 2019. április 4-ig benyújthatók. A pályázati kiírás továbbra is elérhető – olvasható a minisztérium közleményében.

Borítókép: Shutterstock / Árvai Mátyás

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában