Minőségi élelmiszer

2019.03.02. 11:00

Államilag elismert védjegyen dolgoznak a kiváló magyar termékek jelölésére

Zsigó Róbert elmondta: a kissé kaotikus védjegyhelyzetben szeretnének biztos pontot adni az erre fogékony vásárlói közösségnek.

Forrás: Shutterstock

Az Agrárminisztérium (AM) egy államilag elismert védjegy létrehozásán dolgozik, amely információkat adhat a vásárlóknak arról, hogy megfelelő minőségű magyar élelmiszert választanak – nyilatkozta a tárca élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a Magyar Hírlapnak.

Zsigó Róbert a lap szombati számában publikált interjúban elmondta:

a védjegy létrehozásához szükség van a cégek partnerségére,

marketingre és arra, hogy a fogyasztók tudatosságán keresztül a hatósági tanúsítás révén a „kissé kaotikus” jelenlegi védjegyhelyzetben biztos pontot tudjanak adni az erre fogékony vásárlói közösségnek.

Közölte azt is, hogy a legtöbb élelmiszerek okozta megbetegedés a háztartások nem megfelelő élelmiszertárolási és élelmiszerkészítési gyakorlata miatt fordult elő. Ez nem csak Magyarországon, hanem egész Európában probléma – tette hozzá Zsigó Róbert.

Elmondta, szeretnének olyan a vásárláshoz és az ételkészítéshez kapcsolódó információkat közzétenni, amelyeket a hivataluk összegyűjt és ezáltal segíti, hogy az emberek megfelelő módon vásároljanak élelmiszert, helyesen tárolják és készítsék el az ételeket.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában