Együttműködés

2021.12.04. 12:45

Bővülhetnek a magyar-mongol agrárkapcsolatok

A magyar-mongol agrárkapcsolatok bővítésének további lehetőségeiről tárgyalt az Agrárminisztériumban Farkas Sándor parlamenti államtitkár Tumur-Uya Jambalterennel, Mongólia Élelmiszeripari, Agrárügyi, Könnyűipari Minisztériumának államtitkárával – közölte az AM pénteken az MTI-vel.

A megbeszélésen megvitatták az állattenyésztési és a növénytermesztési ágazatokban rejlő fejlesztési lehetőségeket. Farkas Sándor kiemelte a szakértőcsere, valamint az ösztöndíjprogramok fontosságát. A szakemberek közti szakmai párbeszéd és gyakorlati tapasztalat jelentőségét emelte ki, mint fogalmazott, a hatékony együttműködésnek ez lehet az alapja.

A közlemény szerint elmondta, hogy Magyarországon az agrárium stratégiai ágazatnak számít és megerősítette azt a kormányzati szándékot, hogy a koronavírus-járványban is helytállt hazai agrárium és élelmiszeripar további fejlesztésére a következő években rekordösszeg áll majd rendelkezésre.

Farkas Sándor hangsúlyozta a hatékonyság, a feldolgozottsági szint és a fenntarthatóság növelésének fontosságát. Magyarország és Mongólia hosszútávú együttműködésében szerepet kaphat a mezőgazdasági, illetve élelmiszertechnológiai transzfer is - mondta a közlemény szerint.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!