Friss hírek

2016.11.16. 08:42

Támogatásra pályáznak

fenyvesi

Tegnap reggel rendkívüli ülésen döntött Salgótarján közgyűlése arról, hogy benyújtja az önkormányzati költségvetési támogatásra irányuló pályázatát.

Salgótarján. A közgyűlés 15 tagjából 14 fő volt jelen, tehát a testület határozatképes volt. Fekete Zsolt polgármestere kifejtette: a közgyűlés 2016 szeptemberében döntött arról, hogy a belügyminiszter, valamint a nemzetgazdasági miniszter által jegyzett, Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló törvény szerint újabb önkormányzati költségvetési támogatásra irányuló pályázatot nyújt be.

[caption id="" align="aligncenter" width="2823"] Az előterjesztést 14 igennel, egyhangúan támogatta a közgyűlés (Fotó: Hüvösi Csaba)[/caption]

Az ismételt kérelem beadásának feltétele, hogy az első körben benyújtott pályázatot már elbírálják. Erre szeptember 30. napját követően került sor. Ezért a kilencedik havi közgyűlési határozatban előírt határidőre nem tudták a kérvényt a megadott rendszerben feltölteni.

– Annak érdekében, hogy az újabb kérelem benyújtását közgyűlési döntéssel alá tudjuk támasztani, szükséges a már említett határozatot módosítani – zárta szavait a polgármester.

Az előterjesztést a közgyűlés 14 igennel, egyhangúan támogatta.

A salgótarjáni képviselők következő ülésüket november 24-én, csütörtökön, reggel 9 órától tartják. Ugyanezen a napon délután, 17 órától kerül sor a közmeghallgatásra is, ami szintén közgyűlésnek minősül majd.

Gerhát K.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!