2015.05.05. 17:02
Ötvenöt éves érettségi találkozó
Rétság/Romhány. 55 éves a középfokú oktatás Rétságon, e jubileum alkalmából szervezik meg az 55 év alatt Romhányban vagy Rétságon, esti vagy nappali tagozaton érettségizettek találkozóját május 9-én, szombaton délelőtt 11 órától a rétsági művelődési központban. A rendezvény majd Romhányban délelőtt 9.45 órakor kezdődik az emléktábla avatással a Prónay kastélynál. Ezután maga a találkozó 11 órakor indul a középiskola volt és jelenlegi tanárainak köszöntő műsorával. Majd köszöntőt mondanak Romhány és Rétság polgármesterei, a középiskola volt és jelen vezetői, valamint régi diákjai. Ezt követően pedig a tanár-diák fórum, illetve Németh Árpád festőművész, az intézmény volt tanárának kiállításának közös megtekintése következik. A programok sorát egy újabb emléktábla avatása zárja a volt gimnázium épületénél. A rendezvényről bővebb információ Mocsári Gergelytől (30/233-2794) vagy Terman Istvántól (30/650-9881) kérhető.