Katar 2022

2022.11.27. 10:15

Nemcsák Károly tippjei a vasárnapi meccsekre

A korábban Salgótarjánban is többször játszó Jászai Mari-díjas magyar színész, érdemes és kiváló művész, a József Attila Színház igazgatója elárulta azt is, hogy melyik két csapat áll közel a szívéhez a vb-n.

Nool

Nemcsák Károly kedvencei a spanyolok

Forrás: Új Dunántúli Napló

Fotó: Laufer László

– Az első mérkőzés vasárnap a Japán-Costa Rica találkozó lesz az E-csoportban. Japán eddig a torna meglepetéscsapata, és azt gondolom, hogy a Costa Rica ellen meccsen is győzni fog a távol-keleti ország válogatottja – mondta el az Origónak Nemcsák Károly, akit korábban a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban is többször láthatott már a közönség. A népszerű televíziós sorozat, a Szomszédok korábbi főszereplője szerint a belgák, főleg a remek középpályásaiknak köszönhetően, simán nyerni fognak Marokkó ellen az F-csoportban. 

– Japán mellett a torna másik kellemes meglepetése a kanadai csapat, és úgy tippelem, hogy képesek lesznek megverni a horvát válogatottat – nyilatkozta Nemcsák Károly az F-csoport másik mérkőzésével kapcsolatban.

– Számomra a legkedvesebb két csapat a spanyol és brazil válogatott a vb-n. Előbbinél remekül sikerült a fiatalítás, gondoljunk csak a Barcelona két középpályására Gavira és Pedrire. A németek elleni rangadón is spanyol győzelemre tippelek, és izgalmas meccsre számítok – tette hozzá a József Attila Színház igazgatója.

Nemcsák Károly tippjei:
Japán-Costa Rica 2-0
Belgium-Marokkó 3-0
Horvátország-Kanada 1-2
Spanyolország-Németország 3-1

Minden, ami katari foci-világbajnokság: kattints és kövesd híreinket

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!