egészség

2019.09.10. 12:22

Várandósan is fontos a sport

Sok-sok évvel korábban, amikor kiderült egy nőről, hogy gyermeket vár, rokonok, barátok és ismerősök is pihenésre utasították. Napjainkra ugyanakkor bebizonyosodott, attól még, hogy valaki várandós, nem kell a négy fal között, kanapén vagy ágyban töltenie a kilenc hónapot – a veszélyeztetett terhesek persze vigyázzanak magukra!

Forrás: Shutterstock

Vizsgálatok kimutatták, a mozgás kedvező hatással van a leendő édesanyákra. Ez főleg a második trimeszterre – a 13. és 26. hét közötti időszakra – vonatkozik, amikor az első trimeszter kellemetlen tünetei ilyenkor már nem vagy csak elvétve kínozzák a kismamát – írja a Csupasport.

Az orvosok mindig hangsúlyozzák, nem árt a szülésnél, ha a nők megfelelő alap-állóképességgel büszkélkednek, sőt az újszülöttre is jó hatással van, ha az édesanya nem veti meg a testmozgást.

Lássuk, milyen előnyei vannak ez esetben a sportolásnak:

- kevésbé gyakori a rosszullét és kimerültség, illetve gyorsabban el is múlik

- karbantartja a szívet és az érrendszert

- javítja a tüdőkapacitást

- kedvezően hat a vérnyomásra

- csökkenti a terhességi cukorbetegség, a trombózis és a visszér kialakulásának kockázatát

- jobban alszik a várandós anyuka

- jót tesz a kedélyállapotának, csökken a stressz, kisebb a depresszió esélye

A tanulmányok rámutattak, hogy azok a babák, akiket sportos édesanya hozott világra, jobban alkalmazkodnak a külvilághoz, továbbá az Apgar-teszten jobb eredményt érnek el (közvetlenül a születés után megmérik a csecsemő testhosszát, testsúlyát, ellenőrzik a légzését, a szívműködését, izomtónusát, reflexeit, bőrszínét, majd pontrendszer szerint értékelik).

Az osztrák Kronen Zeitung bécsi beszámolója szerint a nyári mamatúranapon résztvevők egytől egyig megerősítették: attól még, hogy nagy a hasuk, szívesen mozognak – és tudnak is mozogni.

Léteznek azonban szakmai ajánlások, amelyeket érdemes megfogadni.

A kismamák kerüljék a csúszós, kavicsos terepet, nehogy elveszítsék egyensúlyukat. Ajánlott a megszokottnál is kényelmesebb ruházatot és felszerelést választani, a hátizsák pedig – ha szükséges az útra – ne legyen tíz kilogrammnál nehezebb. Ami a kiegészítőket illeti: a nordic walking bot használata célszerű lehet.

Túrázás, úszás, kerékpározás, pilates vagy lassú kocogás egészen a szülés idejéig űzhető, fontos ugyanakkor, hogy csak addig, amíg a kismama nem érez kellemetlen fáradtságos vagy fájdalmat. Az érintettek hallgassanak szervezetük jelzéseire!

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!