téli piknik

2018.02.05. 17:21

Torkoskodjon Ön is a Balatonnál!

Veres Zsolt, a Platán Étterem tulajdonos-vezetője arról számolt be, hogy a torkos csütörtökre nagyon sok törzsvendég fogalt asztalt, a kapacitáskihasználtság 100 százalékos lesz.

A Balaton körül önállóan szerveződik február 15-én – van ahol több napon át tart – a jelentős kedvezményeket adó torkos csütörtök, amelyhez eddig 30 vendéglátóhely csatlakozott az üdülőrégió 25 településéről – számolt be Győrffy Árpád főszervező, a Balatontipp.hu régiókalauz szerkesztője hétfőn a vendéglátósok részvételével tartott sajtótájékoztatón Balatonalmádiban.

Korábban tíz éven át a Magyar Turizmus Zrt. szervezte országos szinten a torkos csütörtököket, de a központi szervezés két éve megszűnt. A Balatonnál különösen fontos, hogy a téli szezonban is legyen többféle attrakció, így a tavalyi 18-at követően, idén már 30 vendéglátóhely csatlakozott az akcióhoz.

Szerinte az üdülőövezetben azért van nagyobb jelentősége ennek a kezdeményezésnek, mint máshol, mert a cél az, hogy a helyiek saját élményeik alapján is tudják ajánlani a környékükön működő éttermeket, pincészeteket az ismerőseiknek, vendégeiknek.

Tornai Tamás, a somlói Tornai Pincészet tulajdonosa elmondta, a torkos csütörtök önmagában teljesen ráfizetéses, de a közvetett hatása miatt nagyon is megéri, még ha nem is pénzben mérhető ez az érték.

Veres Zsolt, a balatonföldvári Platán Étterem tulajdonos-vezetője arról számolt be, hogy a torkos csütörtökre nagyon sok törzsvendég fogalt asztalt, a kapacitáskihasználtság 100 százalékos lesz.

Tóth Béla, a balatonakali Fék Étterem vezetője arról beszélt, hogy október végétől húsvétig gyakorlatilag minden évben ráfizetéses a nyitva tartásuk, ami leginkább a dolgozók „átteleltetéséről” szól.

Kezdettől részesei a torkos csütörtök akcióknak, de idén csak 12 ételre adnak kedvezményt, mivel ilyenkor még csökkentett létszámmal üzemelnek, és máshogy nem bírják kiszolgálni a nagy forgalmat.

Az akcióhoz csatlakozó balatoni vendéglátók közül többen már a torkos csütörtököt megelőző Valentin-napon is adnak kedvezményt, sőt akad ahol 4 napig tart a 30-50 százalékos árengedmény.

Címkék#étel

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!