ne száradjon ki

2018.02.08. 16:26

Testápoló minden mennyiségben? – Nem ez a megoldás

Télen, amikor a fűtés és hideg „találkozik”, a ember bőre néha úgy pereg, mintha hámlana. Van más módszer is, mint a kenegetés.

Ebben az évszakban hatalmas keletjük van a különféle testápoló olajoknak, 48 órás hidratálással kecsegtető testvajaknak és egyéb kencéknek. Hiszen senki sem szereti, ha krokodilbőre van, illetve azt sem, ha a haja töredezetté válik, azt meg pláne nem, amikor hiába is ápolja, nemhogy jobb, inkább rosszabb eredményt érzékel.

Ennek is megvan az oka, ami nem más, mint a „túladagolás”. Minél több krémmel kenjük be önmagunkat, annál jobban hozzászokik, így amikor valóban hatnia kellene, már képtelen rá.

Ekkor kell váltani, és egészen egyszerűen elfelejteni a testápolók használatát. Nagyjából egy hétig nem túl kellemes érzés, de utána szépen lassan kisimulnak a „téli ráncok”, és kevesebb ápolás is elegendő lesz.

Ami még nagyon fontos, ezt nem csupán a kozmetikusok, de az orvosok is hangsúlyozzák -, a belső hidratálás is fontos, naponta másfél vagy két liter vizet ajánlatos meginni.

Borítókép: Shutterstock

Címkék#bőre őre

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!