Ország-világ

2020.10.24. 19:22

Talán ez lesz az utolsó éjszaka, amikor át kell állítani az órákat

Egy plusz óra alvással megkezdődik a téli időszámítás.

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Magyarországon először a 20. század közepén, 1954 és 1957 között volt tavaszi és téli óraátállítás, az elektromos kapacitási nehézségek miatt. Ezzel ugyanis sokkal jobban kihasználhatók voltak a napfényes órák, és kevesebb áramot használtak. újra csak 1980-ban, energiamegtakarítási céllal tért vissza az emberek életébe – írja a Kisalföld.

Az Unió először 1980-ban hozta összhangba a nyári időszámítást annak érdekében, hogy az egységes piacon az addigi gyakorlattal ellentétben egyszerre történjen az óraátállítás.

Az Európai Unió 2018 nyarán közvélemény-kutatástrendezett az óraátállítás eltörlése kérdésében. Az elektronikusan is elérhető kérdő-ívet 4,6 millió európai uniós állampolgár töltötte ki, azaz az 513 milliós összlakosság kevesebb, mint egy százaléka. Ez ugyan nem tűnik soknak, az Európai Bizottság nyilvános konzultációinak történetében még így is a legmagasabb részvételi arányt jelenti. A legtöbb válasz Németországból érkezett, itt az emberek majdnem 4 százaléka vett részt a konzultációban, míg Magyarországról csak a lakosság 0,21 százaléka foglalt állást.

Forrás: Infoszolg/Publicus Intézet, 2018

A kitöltők 84 százaléka úgy nyilatkozott, hogy meg kívánná szüntetni az évente kétszeri óraátállítást, a magyarországi válaszok ennél is magasabb, 90 százalékos arányban tették le a voksukat az eltörlés mellett. A válaszadók 56 százaléka a nyári időszámítást állandósítaná, míg a téli időszámításra csak 36 százalék szavazott.

Mindezek alapján a Bizottság 2018 szeptemberében az eltörlés mellett foglalt állást. Az Európai Parlament tavaly március 26-án jelentette be, hogy 410 szavazattal, 192 ellenszavazat és 51 tartózkodás mellett, az óraátállítás 2021-től kezdődő eltörlése mellett döntött.

A tagállamoknak 2020 tavaszáig kellett volna eldönteniük, hogy a nyári vagy a téli időszámítást választják, és addig tájékoztatniuk is kellett volna egymást a döntésükről, majd október végéig tervezetet készíteniük arról, hogy hogyan kívánják megoldani a váltás esetleges negatív hatásait. Azok az uniós tagállamok, amelyek a nyári időszámítás szerint szeretnék mérni az időt, legutoljára 2021. március, azok pedig akik a téli mellett döntenek, október utolsó vasárnapján válthatnak.

Ezzel, nem csak az óraátállítás, de az egységes európai időszámítás is véget érne ezen a hétvégén.

Most egyelőre semmilyen információnk nincs arról, hogy milyen fázisban vannak az egyeztetések. Valószínűsíthető, hogy a koronavírus-járvány ezeket a döntéseket is a háttérbe szorította. Annyi biztos, hogy most szombatról vasárnapra virradóan még vissza kell állítani az órákat, egy órával.

Az pedig, hogy tényleg ez lesz-e az utolsó, remélhetőleg jövő márciusig kiderül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!