kötelező korhatár-ellenőrzés

2018.06.05. 14:08

Szigorítják az online pornófogyasztást az Egyesült Királyságban

Azt szeretnék elérni, hogy kiskorúak ne látogathassanak pornografikus anyagokat tartalmazó weboldalakat.

Fábos Erika

Forrás: Shutterstock

A britek négy évvel ezelőtt már bevezettek egy a pornófilmekre vonatkozó szigorítást. Azóta tilos olyan pornófilmet forgatni a szigetországban, amiben megalázás, vagy nyílt erőszak, akár fizikai akár verbális formában előfordul. Tilos a fojtogatás, a korbács, a kikötözés, de az is, hogy fiatalkorúként ábrázolják a szereplőket. Akkor ugyanis több sorozatos bűncselekmény és két haláleset is történt úgy, hogy felnőttfilmekből utánoztak jeleneteket.

Idei évtől azonban már nemcsak a készítőket, de a „fogyasztókat” is korlátozzák. Az év végétől kötelező korhatár-ellenőrzést akarnak bevezetni: hivatalosan kell majd bizonyítani az életkort, csak úgy lehet hozzáférni a szexuális tartalmakhoz. Ráadásul ez nemcsak az Egyesült Királyságon belül üzemelő weboldalakra lesz érvényes, hanem mindenre, amit a britek a világhálón el tudnak érni.

A törvényhozók azonban itt még nem állnak meg, és a pornófilmekben megjelenő tartalmakat is cenzúrázzák. Ez azt jelenti, hogy bizonyos „nem konvencionálisnak” ítélt szexuális cselekvéseket kikockáznak a filmekből. Az életkor ellenőrzésére többféle elképzelés felmerült már, most az látszik befutónak, hogy személyi igazolvány vagy jogosítvány ellenőrzése után lehetne vásárolni egy 16 számjegyű kódkártyát az újságosoknál és trafikokban, amivel aztán hozzá lehet férni a kívánt tartalomhoz.

Hevesi Krisztina szexuálpszichológus azt mondta: egy 2005-ben készült felmérés szerint, a mai gyerekek 7-11 éves koruk között találkoznak az első internetes pornóval, leggyakrabban házi feladat írás közben és hatvan százalékuk nem is egyszer látott már ilyen tartalmat.

„Azóta eltelt 13 év és az internethasználat alapvetően megváltozott – mondta Hevesi Krisztina. – 2005-ben jobbára volt otthon egy családi számítógép, amire esetleg még egy szűrőprogramot is lehetett telepíteni. Ma az internetes forgalom 75 százaléka már okostelefonokon és ellenőrizetlenül történik, tehát az arány még nagyobb lehet, az életkor pedig alacsonyabb.”

A szexuálpszichológusnak van is egy extrém története erről: egy nyolc éves kisiskolás, a középső csoportos öccsének mutatott meg egy orális jelenetet az okostelefonján, aki másnap egy fővárosi óvodában kislányokat próbált rávenni a hasonló „játékra”, de nem járt sikerrel. Hatalmas riadalom volt, az óvónők ijedten hívták a szakembert, hogy segítsen kezelni a helyzetet.

„15-20 évvel ezelőtt még nem okozott ennyi problémát a pornó, mert nem lehetett korlátlanul hozzáférni. Gyerekek legfeljebb titokban, lopva tudtak egy-egy ilyen filmet megnézni. De nem csak nehezebb volt elérni, a filmek is mások voltak. Ma egyre durvábbak és extrémebbek. Mi emberek ugyanis úgy vagyunk huzalozva, hogy a szexualitáshoz kell az izgalom. Ki is mondjuk: szexuális izgalom, tehát nem unalom. A nyerőautomatákat sem nyomkodnánk, ha mindig kiadná a négy cseresznyét. Éppen ezért a készítők, hogy ne legyenek unalmasak a filmek, egyre agresszívebb tartalmakkal rukkolnak elő, az ingerküszöb pedig csak emelkedik. Egy friss kutatás szerint az elmúlt évek 50 legnépszerűbb pornófilmjének, 88 százaléka tartalmazott nyíltan erőszakos jelenetet.”

A mai fiatalok is változnak: az első menstruáció ideje is korábbra tolódott, sokkal több szexuális inger is éri őket, mint évtizedekkel ezelőtt. Mit csinál egy mai tizenéves? Megpróbálja az internetes pornóból megszerezni azt a tudást, amire vágyik. Márpedig ebben az életkorban rögzül, hogy mi válik erotikus ingerré. A pornó lesz tehát a minta.

„Ráadásul hogy hívjuk ezeket a filmeket? Felnőtt filmeknek, ami azt sugallja, hogy a felnőttek vágyott világába kaphatnak ezzel betekintést. Ez a világ azonban torz és erőszakos. Nem is tanulják meg, hogy mire vágyik egy partner, a nő pedig legfeljebb azt gondolja, hogy biztos benne van a hiba, ha ő így nem élvezi a szexet, ezért megtanulja e koreográfia alapján haját dobálva megjátszani az élvezetet. Nem véletlen emlegetik a mostani tizenéveseket pornógenerációnak.”

A szexuálpszichológus szerint ennek az lesz a következménye, hogy már tizenévesen tele lesznek szorongásokkal. Fiúknál, leggyakrabban a kiégésből származó potenciaproblémák jellemzőek páros helyzetben, már egész fiatalon. A lányoknál, ha túl korán elkezdik a szexuális életet, maradandó törést, hosszú távú zavarokat okoz és mindkét nem esetében feszültségekkel, önértékelési problémákkal jár és káros a későbbi párkapcsolati boldogságra nézve. Éppen ezért Hevesi Krisztina szerint fontos lenne, hogy ezeket a tartalmakat ne lehessen korlátlanul és szabadon elérni a kiskorúaknak. Szigorúbb szabályozás kéne, egy 18-as karika ugyanis nem visszatartó erő, serdülőkorban inkább felkelti az érdeklődést.

Hevesi Krisztina közgazdász, szexuális szakpszichológus

Az ELTE Személyiség és Egészségpszichológiai Tanszék és az Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézet oktatója.

Kiemelt kutatási területe: a stressz és megküzdés, valamint a fizikai aktivitás és a szexuális elégedettség szerepe a jól-létben, mentális egészségben.

Érdeklődési területe még a szuggesztiók alkalmazása a szomatikus orvoslásban: az orvos-beteg interakciók javítása az eredményesebb gyógyítás érdekében.

Alapító tagja a Magyar Pszichológia Társaság Egészségpszichológiai szekciójának.

 

Borítókép: Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!