környezetvédelem

2021.06.24. 09:10

Szigorítják az egyszer használatos műanyagtermékekre vonatkozó szabályozást

A körforgásos gazdaságra való átállás érdekében el kell érni, hogy a magyar fogyasztók egyre inkább a környezetbarát, többször hasznosítható termékeket vegyék igénybe. Ezért – egyéb szigorítások mellett – a gyártóknak bizonyos műanyagtermékek esetében tájékoztatást kell nyújtaniuk a fogyasztók számára, összhangban az európai uniós szabályozással – jelentette ki Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Alex SG

Az ITM szerdai közleményre szerint az államtitkár emlékeztetett, hogy a kormány elkötelezett a klímavédelem mellett, ezért hirdette meg tavaly februárban a Klíma- és természetvédelmi akciótervet, amelynek fontos vállalásai közé tartozik egyes egyszer használatos műanyagtermékek kivezetése. Ennek mentén megkezdődött az egyes műanyagtermékek környezetre gyakorolt hatásának csökkentéséről szóló uniós irányelv (SUP irányelv) hazai átvétele is.

A kedden megjelent kormányrendelet értelmében

2021. július 3-tól a gyártóknak alkalmazniuk kell az egészségügyi betétek, tamponok és tamponapplikátorok, nedves törlőkendők, dohánytermékek és italpoharak esetében az uniós jelölési követelményeket, amely hozzájárul a hulladékok elhagyásának csökkentéséhez.

Emellett az egyszer használatos műanyagtermékek gyártóit a hulladékgazdálkodási hatóságnál 2022. január 15-ig nyilvántartásba kell venni, 2022. január 1-jétől pedig a gyártóknak nyilvántartást kell vezetniük, valamint kötelező lesz számukra az adatszolgáltatás a Magyarországon forgalomba hozott egyes egyszer használatos műanyagtermékekről.

A jogszabály rögzíti a műanyag (PET) italpalackok elkülönített gyűjtésére vonatkozó célértékeket is, amely szerint 2025-re a tárgyévben forgalomba hozott italpalackok 77 százalékát, 2029-re 90 százalékát elkülönítetten kell gyűjteni.

A gyártóknak továbbá gondoskodniuk kell arról, hogy az általuk forgalomba hozott PET italpalackok 2025-től legalább negyede, 2030-tól pedig mintegy harmada újrafeldolgozott műanyagból készüljön. A követelmények megfelelő alkalmazását a hulladékgazdálkodási hatóság ellenőrzi majd – figyelmeztet az ITM közleménye.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!