Felsőoktatási felvételi

2021.01.17. 10:13

Száz többletpont jár az innovációs verseny dobogósainak

Száz többletpont jár az innovációs verseny dobogósainak a felsőoktatási felvételin – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap.

Forrás: Shutterstock

Schanda Tamás, a tárca parlamenti államtitkára a közleményben hangsúlyozta: minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi a húsz év alatti fiataloknak szóló innovációs versenyt, az első fordulóra 140 projektötlet érkezett.

A 30. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen legjobban szereplő fiatalok ösztöndíjban részesülnek fűzte hozzá.

Kifejtette: a kormány célja az, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek, ehhez elengedhetetlen, hogy a megfelelő ismeretek, szaktudás mellett innovatív szemlélettel is rendelkezzenek.

Közölték: a zsűri javaslata alapján 82 pályázat jutott tovább a második fordulóba, így 113 fiatal versenyezhet az összesen 2,5 millió forint ösztöndíjért. Idén a dobogós helyezés sokat nyom a latban az egyetemi felvételin, 100 többletpontot fog érni, és támogatásban részesülnek a legeredményesebb felkészítő tanárok, középiskolák is.

A 2020/2021-es tanévben meghirdetett versenyre tavaly november végéig lehetett projektötletekkel jelentkezni. A különleges megmérettetésen a 20 év alatti fiatalok saját önálló, innovatív projekt keretében vállalkoznak egy-egy általuk fontosnak tartott kihívás megoldására.

Jakab László professzor, a zsűri elnöke a közleményben tudatta: elsősorban a probléma megközelítésének eredetiségét és kreativitását értékelték, a terv tudományos értéke és megvalósíthatósága alapján választották ki a legígéretesebb pályázatokat.

A közlemény szerint Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke kimagaslóan erősnek látja az idei mezőnyt. Az elnök a közleményben hangsúlyozta: „Örülünk, hogy ilyen jól sikerült a középiskolás diákok és tanárok mozgósítása, hiszen minden eddiginél több pályázat érkezett. A megújuló hazai innovációs közösségben kulcsszerepet játszanak a tehetséges fiatalok, akik a tudományos utánpótlást, a kutató-fejlesztő szakemberek új generációját jelentik.”

Az első fordulóból továbbjutott versenyzők főként informatikai és műszaki problémák megoldását tűzték ki célul. A részleteikben kidolgozott projekteket 2021. április 1-ig kell beadni. A zsűri április végén ítéli majd oda a több mint 2,5 millió forintnyi ösztöndíjakat, ekkor választják ki azt a három pályázatot is, amelyek az európai döntőn képviselhetik Magyarországot tudatta az ITM.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!