Séta a Házsongárdi temetőben

„Itt áll a temető tanúnak. Fejfáin magyar még a szó...” – írta Reményik Sándor 1920-ban. Ma már viszont a mindent elborító betonrengetegben egyre kevesebb a magyar felirat. Büntetlenül leverhetők, bezúzhatók a régi kövek, átírhatók a nevek, beköltözhetők a kripták. Kolozsvár szívében, a Házsongárdi temetőben sétáltunk – írja a Mandiner.

A Házsongárdi temető nem csupán Erdély, hanem Európa egyik legrégebbi sírkertje. Egy város, egy országrész több évszázados történelmének tükre, ami a szemünk láttára lesz a lassú enyészeté. A valaha szebb napokat is megélt temető történetét Gaal György kolozsvári helytörténésszel idéztük fel.

„Kolozsvárt öt felekezet van s csak egy közös temető. Ha a vallás a legnagyobb szellem gyümölcse s a vallásosságnak a türelem a legmagasztosabb hazája, akkor bizonyára sohasem láttam figyelemreméltóbb helyet Kolozsvárnál”

– olvashatjuk Széchenyi sorait 1821-ből.

Hová tűnt mára ez a türelem?

A műemléktörvény nem védi a sírokat, az államosított sírkertben a sírhelyek megváltása egyre nehezebb. A régi, feliratos kövek megdőlve állnak, vagy megcsonkítva hevernek szanaszét. Az épületek nagy része is omlásveszélyes: a családi kripták, mauzóleumok fedele tönkrement, az eső és a hó beáztatta őket, lemosta vakolatukat, megbontotta falaikat.

A mai nyelvhasználatban a Házsongárd szó azonosult a temetővel, a név azonban jóval régebbi, mint a temető. Ez a megnevezés a középkori várfallal kerített Kolozsvártól dél felé húzódó meredek domboldalra vonatkozott.

A legszebb hangzású magyar szavak között számon tartott Házsongárd eredete ugyanakkor kérdéses.

Valószínűleg a német Hasengarten (nyulaskert) vagy Haselgarten (mogyoróskert) kifejezések magyarosodott formája.

A középkori Kolozsváron eleinte a főtéri templom és a várfalak köré temetkeztek. A 1585-ös pestisjárvány idején határozatot hozott a város nagytanácsa, hogy a várfalaktól délre fekvő domboldalon, az akkori dinnyeföldeken egy „tágas helyet szakasszanak ki temetőnek, ahova mind szegény és gazdag ember, válogatás nélkül temetkezzék”.

A telket sövénykerítéssel kerítették körül, és faragott kapuval látták el. Városi temető lévén Kolozsvár lakossága – felekezeti hovatartozástól és nemzetiségtől függetlenül – ide temetkezett. A városi köztemetők általában jó félévszázados késéssel ugyan, de sokat elárulnak egy város lakosságának összetételéről és anyagi helyzetéről. Így vált a Házsongárd a XVII. század elejétől Kolozsvár lakosságának tükrévé.

A cikket teljes terjedelmében itt lehet olvasni.