totálkár

2017.10.10. 13:06

Összetöri az autóját a sokkos sofőr – majd indul az ámokfutás (videó)

Biztosítás nélkül vezetett, balesetet okozott, majd még két autót összetört az állítása szerint sokkos állapotban levő sofőr. Akkora kárt okozott, hogy akár élete végégig törleszthet, főleg, hogy az autó, amellyel karambolozott nem is az övé.

A napokban térfigyelő kamera rögzített egy balesetet, amelyen látható, hogy az ámofutó Porsche Cayman vezetője az egyenesen haladó Renault Thalia elé fordult, és összeütköztek. Ezután pedig jön a kívülállók és a vétkes sofőr által is megmagyarázhatatlan rész: a nyitott ajtón kifelé lógva emberünk nagy gázt ad, és végül a vagy 100 méterrel odébb parkoló Chevrolet Cruze-t is összetöri, közben meg a nyitott ajtajával egy Ford C-Maxot is érint.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=4&v=xYya0IqK8W4

A Porsche vezetője – aki egy rokonának autóját vitte el egy körre – a sokkal magyarázza a történteket, a rendőrségi vizsgálat szerint nem volt befolyásolt állapotban – írja az automotor.hu. Nem lesz olcsó a mulatság, hiszen a Porschén nem volt biztosítás, tehát minden kárt saját zsebből kell majd fizetnie a 35 éves autóvezetőnek, és biztosak lehetünk abban, hogy a rokona sem örül majd a történteknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!