tüdőkárosodás

2018.02.20. 11:00

Olyan veszélyes lehet a takarítás, mint a dohányzás

A takarítószerek rendszeres használata hosszú távon ugyanolyan káros lehet a tüdőre, mint húsz éven át napi 10-20 cigaretta elszívása – állapították meg norvég szakemberek.

Forrás: Shutterstock.com

Fotó: Kitja Kitja

A nyugat-norvégiai Bergeni Egyetem kutatói megállapították, hogy azoknak a nőknek, akik rendszeresen használnak az otthonukban takarítószereket, hosszú távon csökken a tüdőkapacitásuk azokhoz a nőkhöz képest, akik nem érintkeznek rendszeresen tisztítószerekkel – számolt be róla az MTI.

A tanulmány 6235 férfi és nő bevonásával készült. A résztvevők egészségi állapotát nagyjából 34 éves koruktól kezdve húsz éven át nyomon követték a kutatók.

Az eredmények szerint a takarítószerek a férfiaknak ugyan nem ártottak, ám a nők tüdejére komoly negatív hatással voltak. „Hozzá kell tenni, hogy nagyon kevés, mindössze 57 férfi dolgozott takarítóként, ami megnehezítette a lehetséges különbségek kimutatását” – nyilatkozta az NRK norvég közszolgálati adónak Oistein Svanes, a tanulmány vezető szerzője.

A mutatók szerint továbbá a takarítószerekkel rendszeresen dolgozó nőknél gyakoribb volt az asztma előfordulása is: a takarítóként dolgozók körében 13,7, a csak otthon takarítóknál 12,3, míg azoknál, akik se otthon, se máshol nem takarítottak, mindössze 9,6 százalék volt az asztmások aránya.

A tüdőkapacitás szempontjából ugyan a takarítószerek rendszeres használata hosszú távon ugyanolyan káros lehet a tüdőre mint húsz éven át napi 10-20 cigaretta elszívása, ám a dohányzás emellett növeli egyebek között a tüdőrák, a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD), vagy más néven tüdőfogyatkozás, valamint a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát, ami a takarítószerekről nem mondható el.

„A legegyszerűbb tanács, hogy kerüljük a takarítószerek túlzott használatát: a legtöbb esetben általában a tiszta víz és egy mikroszálas törlőkendő is elegendő”

- jegyezte meg Svanes.

Borítókép: Illusztráció

Kitja Kitja / Shutterstock.com

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!