Ételteszt

2017.11.04. 18:00

Melyik majonézt válasszuk a boltban?

Majonézt valószínűleg minden magyar háztartásban használnak, ezért kiderítettük, melyik termék az, amelyiket érdemes beletennünk a kosarunkba, és melyik az, amelyikhez még csak hozzá se nyúljunk.

A mitettemma.hu csapata 11 különféle flakonos majonézt tett az asztalra, hogy megtudja, melyik a legjobb. Mindegyik natúr, hagyományos kivitel volt, egyik sem light vagy hasonló. A mindmegette.hu számára készített teszt során főként az ízükre és az állagukra figyeltek. A mezőnyben vegyesen találtak 200 vagy éppen 7-800 forint körül pozicionált termékeket is.

TOPECO (399 Ft)

Magyarországon gyártják, ez a leginkább fontos adat, amit megtudunk róla. Illatra ecetes, és ezt kóstolva sem lehet cáfolni. Iszonyúan savanyú, és ez az íz sokáig kitart. Állagra krémes, amivel nincs semmi baj nincs. Vakon kóstolva viszont nehéz lenne azt mondani rá, hogy majonéz.

 

KANIA (449 Ft)

A LIDL polcairól szerezhető be. Illatra ez is savanykás kissé, de ezzel nem akarunk azonnal vízkövet lemosni a csapról. Kóstolásnál megszűnik a savanykás irány, és kifejezetten zsíros, krémes, ám enyhén tojásos ízre vált. Utóízében némi könnyed édességet is fel lehet fedezni, nem annyira vészes.

 

KALOCSAI (735 Ft)

Egyből megtudjuk, hogy ebben zéró a cukor. Kinyomásnál már feltűnik, hogy sokkal hígabb, mint bármelyik társa. Illatra egyáltalán nem savanyú, sőt némi lágy, tojásos huzatot is kapunk. A kóstolás elején az édesség a domináns, majd pár másodperccel később a helyébe lép a savanykás ízvilág.

 

HELLMANN’S (699 Ft)

Az eredeti majonéz – így hirdeti magát a brand. Kibontás után illatra olajos aromákat ereget magából, de csak nagyon lágyan. Feltűnően sűrű állagú és fénylik, ami valószínűleg a magas zsírtartalomnak köszönhető. Kóstolásnál aztán jön az arcszaggató élmény, mivel egyszerre sós és savanyú, így tényleg megtornáztatja minden arcizmunkat. Az egyik tesztalany kifejezetten tormás ízt vélt benne felfedezni.

 

SPAR (249 Ft)

Hihetetlen, de háttérbe szorul a zöldes színvilág, például a kupakja is piros. Illatra haloványan savanykás aroma reppen fel belőle. Kóstolásnál gyengéd tojásos legyintést kapunk, de azonnal átveszi a helyét az édeskés beütés, amit ha tovább tartunk a szánkban, azonnal átcsap az arctépő savanyúság irányába. Állagra sem nem híg, sem nem masszív, valahol a kettő között mozog.

 

OLÉ (369 Ft)

Első blikkre mintha egyenesen a Topeco ikertestvére lenne, erős a gyanú, hogy egyazon magyarországi gyárban látták meg a napvilágot. Itt vége is szakad a hasonlóságnak, ugyanis messze nem annyira savanyú, mint ál-ikertesója. Az első élmény, hogy zsíros, majd ez csap át némi édeskés tavaszi fuvallatba, csak ezután jön a savanykás ízvonal. Állaga közepesen krémes, az aranyközépútra esküsznek a készítői.

 

TESCO (305 Ft)

Méretre eltér a többiektől, ugyanis egy számmal nagyobb a flakon. Annak ellenére, hogy nem a legolcsóbb tescós változat, már az illata is büntet. Valahol a hígító és a vízbázisú festék között lehet. Kóstolás után sem csillapodik a sokkhatás, ugyanis amellett, hogy büntetően zsíros, még rossz is.

 

GLOBUS (479 Ft)

A majonézek (egyik) hazai piacvezetője. Vannak, akiknek ez a majonéz, és minden más csak kamu. Illatra kellemesen tojásos. Ízpróba után szerencsére nem kell csalódni. Teljesen más, mint az eddigiek. Könnyed édesség mozgatja az egészet, amihez pillekönnyű, krémes állag társul. A végén nagyon enyhe savanykás íz érződik, pont annyi, amennyi kell. Finom.

 

CBA (399 Ft)

Az egyetlen kiemelendő tulajdonsága, hogy az Univer gyártja az üzletláncnak. Az első meglepetés, hogy ez bizony hófehér, nem sárgás, krémszínű. Illata diszkréten savanykás, majd szánkba érve felerősíti ezt az érzést. Íze kezdetben nem sok van, de a végére megjön az arcösszehúzó érzés, mintha fél liter citromlével készülő limonádét húztunk volna le.

 

UNIVER (599 Ft)

Magyarország kedvenc majonéze – hirdeti a csomagolás, de azért mi megkóstoljuk inkább. A gyakorlatban semennyire sem hasonlít a CBA-s tesóra, ugyanis egyetlen adatuk sem egyezik. Illatra kevés tojásos aromát villant, ízre pedig jó erős közepest hoz. Enyhén édes, egészen krémes, a végére jön egy kis savanyú mellékzönge is. Mindenből pont annyi, amennyi kell, de ezzel tesztgyőztes még aligha lesz. Azért erős versenyző.

 

LOMEE (349 Ft)

Az ALDI polcairól emelhetjük le. Illatra ebben is savanykás a nyitóakkord, de szerencsére nem olyan hevesen. Kóstolásnál jön az igazi meglepetés: ízre a savanykás vonal elvész, és krémes, lágyan zsíros ízvilág érkezik helyette. A másik ütőkártyája, hogy laza fűszeres hatás van benne, amit nem könnyű megfejteni, viszont valóban kellemes. Állagra krémes és sűrű, ez jól sikerült.

 

Ítélet

A teszt első három helyezettje a Globus, az Univer és a Lomee. A Globus az első helyet állagával és meglepően krémes ízével érdemelte ki. Az Univer lágyabb, konzervatívabb ízvilágot képvisel. A Lomee pedig a tökéletes meglepetés a harmadik helyével. Érdeme a rejtélyes, fűszeres íz, annak ellenére, hogy natúrként adták el.

A Hellmann’s igazi kérdőjel a mezőnyben, megosztó a majonézrajongók körében. Amit mindenképpen kerülni érdemes, az a Topeco és a Tesco terméke.

Fotók: mitettemma.hu / mindmegette.hu, borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!